Tapasztalatcsere finn-magyar módra
Szöveg: Demeter Ferenc | 2008. november 18. 6:58„Finn-magyar tapasztalatcsere a NATO-tagságról és a nemzetközi válságkezelési műveletekről”- címmel rendeztek beszélgetést a finn nagykövetségen. A magyar delegációt Bali József védelempolitikai szakállamtitkár vezette és a magyar csoport munkájában több, a témában jártas katonai vezető is részt vett.
A rendezvényt Jari Vilen finn nagykövet nyitotta meg, hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű találkozások nagymértékben segíthetik az európai uniós országok katonai együttműködését.
Az előadásokat követő konzultáción a résztvevők kérdéseket tehettek fel egymásnak az őket jobban foglalkoztató témákban.
– A kétoldalú kapcsolataink Finnországgal más katonai területen nagyon aktívak. – tudta meg a honvedelem.hu Bali József szakállamtitkártól – Nemrégiben volt egy finnországi látogatáson a vezérkar főnök úr, aki a két ország kapcsolatainak az erősítését szorgalmazta. Többek között ezért került sor erre a találkozóra. A védelempolitikai egyeztetések sorában ez volt az első megbeszélésünk. Konkrét kérdéseket igyekeztünk átbeszélni, elsődlegesen olyanokat, amelyekből a két ország a jövőben profitálni tud. Ezeket kérdéseket fogták át az előadások és a konzultációk. Számunkra sok fontos információ hangzottak el, mert Európa egy olyan térségéről van szó, amely katonailag másfajta problémákkal és kihívásokkal néz szembe. A két országnak az Európai Unión belül együtt kell működnie, ezért ismernünk kell egymás katonai képességeit, de vannak találkozási pontok a békemissziókban is, ezért fontos a műveleti területen szerzett információk és a tapasztalatok kicserélése. Mi megismerhetjük, hogy katonai szempontból az északi államok hogyan gondolkodnak és közben átadjuk azokat az ismereteket, amit a balkáni missziók során már megszereztünk.
Jelentős különbségek vannak a két ország között abban is, hogy a különböző politikai és katonai vezetői szinteknél a döntéshozatali jogosultság, milyen területekre terjed ki.
A beszélgetések során több esetben is elhangzott, hogy a skandináv országok között a politikai kapcsolatok jók és ennek megfelelően az elmúlt évtizedekben az északi országok között egy széles területen alapuló katonai együttműködés alakulhatott ki. Ez viszont nagymértékben meghatározza a hadseregük fejlesztésének az elveit.