Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tartalékosok a teljesítménytúrán

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2022. január 15. 12:30

Az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 69. Horváth József Területvédelmi Zászlóaljának tizenöt önkéntes tartalékos; illetve aktív állományba tartozó katonája is részt vett a hagyományos szekszárdi Bartina Teljesítménytúrán, január 15-én, szombaton.

20220115-bartina (2)

A katonák Szekszárd központjából indulva – a résztvevő civilekkel együtt -, málhazsákkal felszerelve összesen harmincnégy kilométert tettek meg.

„Évek óta részt veszünk ezen a túrán. Úgy gondoljuk: remek alkalom arra, hogy a zászlóalj fizikai állóképességén javítsunk, és összekovácsoljuk kicsit a társaságot. A katonák gyakran gyalogosan hajtják végre feladataikat, tehát fontos számunkra a megfelelő állóképesség. A túra egyébként menetgyakorlatnak is felfogható. A harmincnégy kilométer során minden résztvevő térképpel tájékozódik, és érinteni kell különböző ellenőrző-pontokat – mondta kérdésünkre Jakab Attila százados, a zászlóalj kiképző század parancsnoka. Hozzátette: azért is kedvelik a Bartina-túrán a katonákat, mert jelenlétük fegyelmet és kitartást sugároz.

Szekszárdon egyébként régóta nagyon jó a katonák és a civilek közötti kapcsolat – a területvédelmi zászlóalj katonái több civil rendezvényre is rendszeresen meghívást kapnak.