Távol-keleti előjáték a II. Világháborúhoz

A Kína, Japán és Oroszország, majd később Szovjetunió között, ha nem is mindennaposak, de meglehetősen gyakoriak voltak a XIX-XX. századtól kezdve a fegyveres konfliktusok. Az 1904-ben kitört és közel egy évig tartó japán-orosz háború az előbbiek győzelmével ért véget. A harcok közvetlen kiváltó oka Oroszország birodalmi törekvése volt: az ország igyekezett keleten növelni a befolyását, ám eközben a Japán Császárság is megerősödött és egyre nagyobb befolyást szerzett Mandzsúriában és Koreában. A háborúnak a Portsmouth Szerződés vetett véget, amiben Oroszország elismerte, hogy Korea a japán befolyási övezet része, s csapatait evakuálta Mandzsúriából. A háborúban japán részről nyolcvanezren, az orosz katonák közül – különböző becslések szerint 40-70 ezren vesztek oda, míg Kínában 20 ezer civil esett áldozatul a konfliktusnak.

Japán és Kína között is számos háború volt: a második kínai-japán háború például 1937-től egészen 1945-ig elhúzódott. Ugyanakkor a tényleges kiváltó oka az 1931-es mukdeni incidens volt, amikor egy, a japánok által felügyelt dél-mandzsúriai vasútvonalat felrobbantottak a kínaiak. A japán hadsereg válaszul inváziót indított Mandzsúria ellen. A második kínai-japán háború előjátéka egy évig tartott: hiába voltak jelentős létszámfölényben a kínai csapatok, a japán hadsereg legyőzte őket.

Első csapás

Miután Japán a fenti háborúknak is köszönhetően megerősítette hatalmát a végeken, és érdekszféráját kiterjesztette Koreára, valamint Mandzsúriát elfoglalva, bábállamot alakított ki belőle, a császári hadsereg orosz területek ellen fordult. A szovjet-japán határ menti harcok gyakorlatilag a II. világháború keleti előjátékai voltak. Az ütközetek 1938-ban kezdődtek és egy évig, 1939-ig tartottak. Nem meglepő módon ezek a mandzsúriai határ mentén zajlottak.

A fenti háborúk kapcsán meglehetősen feszült volt a viszony Kína, Japán és a Szovjetunió között a közös határszakaszon. A Khasan tavi csata 1938. július 29-én robbant ki. Japán részről a támadást azzal indokolták, hogy a Szovjetunió tévesen értelmezi a Pekingi Szerződésben megállapított országhatárokat, s a kialakított demarkációs vonalakat is figyelmen kívül hagyja. Közvetlen előzménye pedig az volt, hogy a Kwantung Hadsereg (a kor legnagyobb és legtekintélyesebb japán hadseregcsoportja) 1938. július 6-án elfogott és dekódolt egy rejtjeles rádióüzenetet, amit a habarovszki parancsnokságnak küldött a legfelsőbb szovjet hadvezetés.

Ebben az volt, hogy a szovjet katonák a Khaszan tó nyugati partján foglaljanak el egy korábban üresen árválkodó magaslatot. A Csankufengnek fontos stratégiai szerepe volt a térségben, hiszen elfoglalása után a szovjetek felügyelhettek egy koreai kikötővárost Najint, illetve arra a kiemelten fontos vasútvonalra is rálátásuk volt, ami Koreát kötötte össze Mandzsúriával. A szovjetek nem is késlekedtek. A következő két hétben kisebb szovjet erők bevonultak a területre, és hozzáláttak a hegyen kialakított állások megerősítéséhez: megfigyelő- és lövészárkokat ástak, ágyúállásokat alakítottak ki és kommunikációs eszközöket telepítettek. Kezdetben a koreai-japán hadsereg (amelynek ezt a területet kellett volna védenie) figyelmen kívül hagyta a szovjet előrenyomulást. A Kawantung Hadsereg vezetése viszont ellenlépéseket követelt a koreai féltől, mivel számukra kezdetektől fogva gyanúsak voltak a szovjet törekvések. Tokió pedig egy jegyzéket küldött a Koreai Hadseregnek, hogy az hivatalosan is tiltakozzon Moszkvánál a katonai műveletek miatt.

Japán és Szovjetunió között a helyzet július 15-én mérgesedett el végleg, amikor a japán katonai attasé azt követelte Moszkvától, hogy vonja vissza a csapatait, amit visszautasítottak.

Az első japán támadás július 29-én volt. A mintegy 7500 főből álló haderőt Kotoku Szato vezette. Vele szembe Vaszilij Blücher 22 ezer katonát sorakoztatott fel. Az első éjszaka a szovjetek egy gyalogosrohammal kiszorították a japán erőket a hegy lábáig vetették vissza. A manőver később az úgynevezett japán modellként vonult be a hadtörténelembe. Ezt követően a japánok könnyű és közepes harckocsikkal indítottak frontális támadást. Erre válaszul a szovjetek harckocsi- és ágyútüzet zúdítottak a japánokra. A Kwantung Hadsereg egyébként az 1933-ban megépített különleges páncélozott vonatát is, melyre a 2. páncélozott vonat egységet telepítettek, ami több ezer emberből állt. A Rinji Shoko Ressa alkalmazásával a japán hadvezetés azt igyekezett bebizonyítani, hogy képesek a nyugati eljárásmódokat alkalmazni, és több ezer embert és nagy mennyiségű felszerelést tudnak rövid idő alatt a harctérre juttatni Mindezek ellenére augusztus 9-re a japán csapatok kiszorultak a Szovjetunió területéről. a japán miniszterelnök augusztus 10-én küldött levelet az USA-ba, amiben békét ajánlott a szovjeteknek. A háború augusztus 11-én ért véget. A szovjetek nyolcszáz embert veszítettek. Az NKVD hozzá nem értéssel vádolta meg Vaszilij Blüchert, akit letartóztatott és halálra kínzott. A japán veszteségek is hasonlóak voltak. A császárság azonban nem tanult, 1939-ben Khalkin Golnál újabb támadást indított a Szovjetunió ellen.

Egy legeltetéssel kezdődött

A hadüzenet nélküli háborút szintén területi viták indokolták. A japánok úgy vélekedtek, hogy az általuk elfoglalt és a bábállamként tartott Mandzsúria határa Mongóliánál a Khalkin Gol nevű folyónál van. A szovjetek viszont ahhoz ragaszkodtak, hogy a határ 16 kilométerrel keletebbre egy Nomonhan nevű falunál húzódik. A térségben felsorakozott szovjet 57. Különleges Hadtestet (aminek a Szibéria és Mandzsúria közötti határszakasz védelme volt a fő feladata) mások mellett Georgij Zsukov vezette. A későbbi vezérkari főnök rendelkezésére mintegy 57 ezer katona, félezer tank és 250 repülőgép állt. Micsitaró Komacubara tábornok a konfliktus kezdetén közel 38 ezer katonát, 135 tankot, és szintén 250 repülőgépet küldhetett harcba. Bár a tényleges harcok május 16-án kezdődtek meg, öt nappal előtte már lezajlott egy kisebb fegyveres konfliktus a felek között. Közel 100 mongol lovas katona ugyanis a vitatott területen fekvő falunál akart legeltetni. A mandzsúriai hadsereg egészen a tóig visszaverte őket, ám május 13-án egy nagyobb létszámú mongol erő foglalta el a falut. Õket már nem sikerült kiűzni. Ekkor a Kwantung Hadsereg két alakulata vonult ellenük, ők már sikerrel jártak. A mongolok szovjet erősítéssel tértek vissza, s az ellenség erőinek több mint 60 százalékát megsemmisítették. A tényleges Khalkin Gol-i csata megkezdődött.

Május-június során a kisebb konfliktusok mellett mind a két fél a csapataik megerősítésére törekedett. A japánok 30 ezer új katonát vezényeltek a térségbe. Június 5-én pedig az I. Hadseregcsoport kötelékébe tartozó motoros és páncélos erők élén a már említett Georgij Zsukov is megérkezett. Vele együtt a légierő is megérkezett a térségbe. Június 27-én a 2. Japán Légi Dandár sikeres támadást hajtott végre egy mongol területen található szovjet légi bázis ellen. A Kwantung Hadsereg vezetése azonban még azelőtt elrendelte a támadást, mielőtt arra Tokiótól engedélyt kapott volna. Erre válaszul a politikai vezetés úgy döntött: a japán légierő nem vethető be többet az akcióban. Ez a döntés később végzetesnek bizonyult. A japánok a következő hónapban gyalogosrohamokkal próbálkoztak, melyek célja az lett volna, hogy északi és keleti irányból előrenyomulva, bekerítsék a szovjet csapatokat. Az észak felől támadó erőknek sikerült is átlépnie a Khalkin Golt és egy magaslatot elfoglalva gyors ütemben nyomult dél felé. Georgij Zsukov azonban felismerte a veszélyt, és 450 tank és más páncélozott járművekkel ellentámadást indított, amely során annak ellenére sikerült három oldalról harapófogóba fogni a japánokat, hogy nem kaptak gyalogsági támogatást. Mivel az utánpótlást nehezen tudták a japánok biztosítani az erőiket a folyóig vissza kellett vonniuk.

Mindeközben a keleti végeken sem volt jobb a helyzet: egy július 2-án megindult és egy hétig tartó csatában a Yasouka Különítmény a páncélosai felét elveszítette, anélkül, hogy a szovjet tüzérséget sikerült volna megtörnie. A hónap végére a japán veszteségek már jelentősek voltak, s a lőszer is csak fogyott még mindig 75 ezer ember és pár száz repülőgép nézett farkasszemet a szovjet erőkkel. a japán hadvezetés a harmadik – reményeik szerint döntő – offenzívát augusztus 24-én indította meg. Esélyük sem volt. Georgij Zsukov komoly páncélos erőt vont össze: a két harckocsi dandár összesen mintegy 500 tankból állt. Ehhez csatlakozott még két egyéb páncélos egység. Magát a folyót pedig mintegy 50 ezer emberrel igyekezett megvédeni. Ezek később a folyón átkelve indítottak rohamot a japánok ellen. A támadás során a japánok hátsó alakzatát is súlyos veszteségek érték, a kommunikációs vonalakat is elvágták. Az offenzíva ellen kétségbeesetten védekezett a Kwantung Hadsereg, egyik tisztje például kivont karddal indított gyalogos rohamot a tankok ellen. A szovjet átkaroló műveletet azonban nem sikerült megakadályozniuk: összehangolt tüzérségi és légi támadással a 23-ik japán kitörési kísérletet is visszaverték a szovjet csapatok. Az áldozatok számáról eltérő becslések vannak: japán mintegy 9000 halottat ismert be, míg mások 45 ezerre teszik az áldozatokat. A szovjet veszteségek 17 ezer fő körül voltak.

A Khalkin Gol-i csata 1939. augusztus 31-én a japán hadsereg totális vereségével ért véget. A németek másnap lerohanták Lengyelországot. Kitört a II. Világháború.