Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tele van a mozizók hócipője Irakkal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2007. november 11. 10:41

Anyagi bukás lett az iraki háborúról szóló legújabb amerikai játékfilmekből. Szakértők szerint a nézők unják a témát és a filmpiac is telítődött.

A filmesek szakítottak azzal a tipikus amerikai hagyománnyal, mely szerint egy konfliktust csak annak befejeztével visznek filmre: a második világháború vagy a vietnami háború kizárólag azok lezárulta után kerültek vászonra, és számos maradandó filmalkotás örökítette meg őket. A 2001. szeptember 11-et követő eseményekről a rendezők azonban egymás után készítették a politikai mondanivalót is tartalmazó alkotásokat, az igazi dömping azonban idén ősszel érkezett el. Ám hiába játszottak bennük a legnagyobb sztárok elismert rendezők keze alatt, eddig egyik film sem hozta be az árát.

Az egyik legkomolyabb bukást a Titkos fogvatartás produkálta, mely az amerikai titkosszolgálat kihallgatási módszereivel foglalkozik: ez alig 10 millió dollárt hozott a gyártók konyhájára. Még ennél is kevesebb nézőt érdekelt a Tommy Lee Jones főszereplésével leforgatott Elah völgye, mely egy apa fiának iraki halálával kapcsolatos nyomozásáról szól, ez alig 7 millió dollárt kasszírozott a mozipénztáraknál. A jelek szerint az amerikai moziba járókat a kötetlenebb keretek között mozgó alkotások sem érdeklik: A királyság című akciófilm 70 millió dollárba került, de csak 47 milliót hozott. Több film még bemutatásra vár: Robert Redford Oroszlánok és bárányok, valamint Brian de Palma Megszerkesztve című filmjeit hamarosan megnézhetik az amerikaiak. Előbbi talán a sztárparádé miatt számíthat nagyobb reflektorfényre – Redford mellett Tom Cruise és Meryl Streep is szerepelnek benne – , utóbbi pedig azért, mert már jóelőre kicenzúráztak belőle néhány részletet, mondván, hogy túl negatív képet fest a háborúról.

Szakértői vélemények szerint
a közönség azért nem szereti ezeket a filmeket, mert az események még túlságosan közel vannak, és a filmek nem túl szórakoztatóak. “Az emberek kalandos háborús filmekre kíváncsiak, de nehéz lenne az iraki helyzetről lélegzetelállítóan izgalmas filmet csinálni. Nem lehet háború- és kínzásellenes filmet csinálni csak azért, hogy megnézzék az emberek", vélekedett Lew Harris, a Movies.com portál szakértője.
Gitesh Padya, a boxofficeguru.com kritikusa szerint az is a baj ezekkel a filmekkel, hogy “ugyanazt látják bennük az emberek, mint amit az újságokban olvasnak, vagy a tv-ben látnak, és nem akarnak fizetni a moziban azért, amit már ingyen láthattak." Steven Bochco producer úgy vélekedik, hogy ilyen háttérrel nem lehet igazán fajsúlyos filmet csinálni egy olyan témáról, amely negatívabb lenne a rendkívül népszerűtlen háború egész megítélésétől.
Bochco, aki két évvel ezelőtt tv-sorozatot készített egy Irakban szolgáló amerikai szakaszról, más oldalról megközelítve is rátapint a lényegre: a második világháborúról készült filmeknél könnyű dolga volt a forgatókönyvíróknak, mert a gonoszok egyértelműen azok voltak, és az amerikai katonák jó ügyért harcoltak, ellentétben az iraki háborúval, amelyet sokan igazolhatatlannak tekintenek.