Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Teltházas tavaszi hangverseny

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Nagy Gábor |  2023. március 31. 12:29

Teltházas fúvószenei hangversenyt adott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred Budapesti Helyőrség Zenekara a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ színháztermében, március 30-án, csütörtökön este.

A hangverseny – amit mások mellett meghallgatott Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnoka és Pálinkás Gyula főtörzszászlós, az MH Katonai Rendészeti Ezred vezénylőzászlósa - repertoárja sokszínű volt, filmzene és népdal-szvit egyaránt felcsendült.

P3304094

Nyitásként az amerikai zeneszerző, Steven Reineke A tűzmadár felemelkedése című szerzeményét játszották. A keleti mitológiában a tűzmadár jelenléte a fényesség mellett egyfajta rendeződést hoz magával, a repertoárban arra volt hivatott, hogy a közönség gondolatban is megérkezzen a koncertre, segítse a ráhangolódást. Folytatásként, Hidas Frigyes Békés megyei népdal szvitjét hallhatta a közönség, melyben kilenc, mindenki számára ismerős, Békés vármegyében gyűjtött népdal motívumait foglalta partitúrába a szerző. Ezután a publikum egy igazi katonadalt hallhatott: Kodály Zoltán Háry János – Toborzó című művével folytatódott a műsor. Azt est folyamán elhangzott a 3 Oscar-díjas magyar zeneszerző, Rózsa Miklós Ben-Hur – Harci szekerek bevonulása című alkotása, valamint számos egyéb más közismert zenemű.

P3304015

A koncerten Nagy Zsolt őrnagy, karmester és Orbán Ádám főhadnagy, karmester-helyettes vezényeltek. Közreműködött Kovács János őrvezető, a műsorközlő Zelinka Tamás, zenetörténész volt.