Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tettre készen: átadás és átvétel Baghlanban

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. március 13. 6:18

2008. március 10. fontos dátum az afganisztáni Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) életében: ettől a naptól kezdve hivatalosan is megkezdte munkáját a negyedik váltás. Rózsa Tibor ezredes, az előző és Simon Attila ezredes, az új váltás parancsnokai aláírták az átadás-átvétel dokumentumait, ezzel újult erővel folytatódik a munka Baghlan tartományban.

A hivatalos jegyzőkönyv aláírását másnap az átadási ünnepség követte, melyen részt vett Dieter Dammjacob dandártábornok, az ISAF Északi Parancsnokságának parancsnoka, és Abdul Jakbar Hakbin úr, Baghlan tartomány kormányzója is.

– A magyar PRT eddig elért sikereinek egyik tartópillérét a magyarok kultúrája és vendégszeretete képezte. Jellegzetes vonás a jó humor, amely mögött tiszta szív és nyitott gondolkodás húzódik. A nyitottság és a közvetlen emberi kapcsolat vezet igazán az afgán nép szívéhez, azon keresztül pedig a biztonság megteremtéséhez. Gazdasági fejlődést csak ott lehet elérni, ahol béke van – mondta el beszédében a dandártábornok.

Baghlan tartomány kormányzója köszönetét fejezte ki a PRT harmadik váltásának áldozatos munkájáért. Megköszönte azt a segítőkész együttműködést, amelyet a katonák tanúsítottak az afgán nép felé, és amely során az elmúlt 6 hónapban 85 különböző fejlesztés valósult meg a tartományban. Közöttük középtávú fejlesztésekre is sor került, melyek még jelenleg is folyamatban vannak. Külön köszönetet mondott a harmadik váltás parancsnokának, hogy mindig helyi vállalkozót és helyi munkaerőt alkalmazott, ezzel is munkahelyet teremtve számos helyi lakosnak.

 

„Büszkén állíthatom, hogy a sok nehézség és megpróbáltatás ellenére mi, magyar katonák és Önök, Baghlan tartomány lakosai „kéz a kézben, váll-vállvetve" számos sikert értünk el mind a biztonság, mind a fejlesztés területén. A tartományi rendőrséggel és az afgán hadsereggel folytatott rendszeres jelenlétfenntartó és biztonságfokozó műveleteink egyértelműen bebizonyították, hogy a baghlani polgárok békeszerető emberek, akik már belefáradtak a sok éves háborúkba és az erőszaktól sem mentes helyi villongásokba" – hangzott el a PRT elköszönő parancsnokának beszédében.

A Tartományi Újjáépítő Csoport fő feladata Afganisztán, ezen belül Baghlan tartomány támogatása különböző fejlesztési projectek megvalósításával, amelyek összhangban vannak az afgán nemzeti- és tartományi fejlesztési tervvel. Ennek megfelelően a PRT tevékenység továbbra is négy fő feladat köré csoportosul: a kormányzati szervek legitimitásának növelése és munkájának segítése, a biztonság javítása, az újjáépítés támogatása, valamint e tevékenységben érintett helyi- és nemzetközi szervezetek együttműködésének koordinálása. Ezen belül kiemelt területnek számit az oktatásügy, az egészségügy és az infrastruktúra fejlesztése.

A PRT új parancsnoka biztatóan beszélt az új kihívásokról és az előttük lévő feladatok ellátásáról:

„Örömmel és lelkesedéssel vállaljuk szolgálatunkat ebben a hazánktól távol eső, gyönyörű országban. Bár mindannyian katonák vagyunk, nem harcolni, hanem segíteni jöttünk. Legfőbb célunk, hogy elősegítsük Afganisztán fejlődését, részt vegyünk az ország újjáépítésében. Azért jöttünk, hogy munkánkkal hozzájáruljunk a béke és a biztonság megszilárdításán keresztül az állampolgárok életének jobbá tételéhez. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy támogassuk az ország, ezen belül Baghlan tartomány fejlődését és gyarapodását".