Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elismerések a társadalmi szervezeteknek

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. március 13. 6:28

Nemzeti ünnepünk alkalmából a Honvédelmi Minisztérium ünnepséget rendezett, melynek keretében elismerések átadására került sor a honvédséggel együttműködő társadalmi szervezetek képviselői részére.

A március 12-én megtartott Stefánia-palotabeli ünnepségen részt vett, és beszédet mondott dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és Mikita János mérnök altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.
A zászlóvivők bevonulása és a Himnusz elhangzása után verseket hallhattak az ünnepség résztvevői. Ezt követően a társadalmi szervezetek vezetőit és csaknem száz képviselőjét Vámos Nóra, a HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály vezetőjének helyettese köszöntötte. A meghívottak közül Vámos Nóra több személyt név szerint is említett, részben kilencven évük iránti tiszteletből, részben a honvédség érdekében végzett kimagasló tevékenységük okán.

„Tenni a közért" – utalt a társadalmi szervezetek nem csökkenő jelentőségére beszéde elején Vadai Ágnes, aki a társadalmi felelősségről szólva kiemelte, hogy a haza védelme közös ügy, és ebben kiemelkedő szerep hárul a Magyar Honvédséget segítő civil támogatásra. Az önkéntes hivatásos haderő elismertségének növekedésében igen fontos szerepet játszanak a társadalmi szervezetek, egyesületek. Tevékenységük – egyebek mellett a honvédelmi nevelés, a hagyományőrzés, a bajtársi találkozók – nélkülözhetetlen a professzionális haderő életében is. „Akkor élsz, ha másokért élsz" – idézte az államtitkár a legnagyobb magyart, majd a 160 évvel ezelőtti márciusi eseményekre emlékezett.

Az ezt követően ismertetett miniszteri határozatok szerint a társadalmi szervezetek, valamint a nyugállományú klubok vezetőségeinek kezdeményezésére, a HM Társadalmi Véleményező Bizottság javaslata alapján, figyelemmel a honvédelem ügye érdekében huzamos ideje végzett kiemelkedő tevékenységükre, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából 83 fő elismerésére került sor.

Vadai Ágnes miniszteri és államtitkári elismeréseket adott át számos társadalmi szervezet aktivistájának, ezt követően Mikita altábornagy vezérkari főnöki szintű elismeréseket adott át.
Pohárköszöntőjében az altábornagy gratulált az elismerésben részesülteknek, és méltatta a társadalmi szervezetek kiemelkedő munkáját, a honvédelem ügye melletti elkötelezettségüket. A tábornok külön köszöntötte az újságírókat, a sajtó jelenlévő képviselőit ünnepük, a közelgő sajtónap alkalmából.