Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövészet a „homoksivatagban”

Szöveg: Szűcs László |  2008. március 12. 23:54

A jobb szárnyon a nyolckerekű BTR páncélozott szállító harcjárművek, középen a géppuskások, a baloldalon pedig a gépkarabélyosok és a pisztolyosok helyezkednek el. Össztüzük visszhangzik a minden magyar katona által csak „homoksivatagnak” becézett dóci lőtéren és környékén. „Halálos kakofónia” – jegyzi meg mosolyogva az egyik katona, miközben éppen hevederezi a 30 milliméteres gépágyú lőszereit. A szakaszvezető is külszolgálatra készül, mint négyszáz társa. A koszovói Pecbe készülő magyar manőverzászlóalj felkészítésének egy napját a honvedelem.hu is megtekintette.

Az elmúlt héten a koszovói Pec-be készülő magyar KFOR-zászlóalj megkezdte a felkészülést a nyáron kezdődő békefenntartó misszióra. Az állomány a felkészítés első ütemében – az úgynevezett egyéni felkészülés ideje alatt –, március 10–14-e között különböző lőgyakorlatokat hajt végre. Mégpedig egyszerre két lőtéren – a zászlóalj logisztikai és törzsszázada a hajdúhadházi, a két manőver alegység pedig a dóci lőtéren.

1595874305
– Pillanatnyilag még csak az egyéni felkészülés elején járunk. A hét fő feladata az előírt egyéni lövész lőgyakorlatok végrehajtása – árulja el Dócon a zászlóalj tervezett törzsfőnöke, Frankó Imre őrnagy, akitől megtudom azt is, hogy azért kellett a Hódmezővásárhely közelében található lőtérre szervezni a manőver századok lőgyakorlatát, mert a Pec-be készülő magyar kontingens állománytáblájában BTR–80, valamint BTR–80/A típusú harcjárművek is vannak. Utóbbiak 30 milliméteres toronyfegyverével azonban már nem lehet lőni a hajdúhadházi lőtéren.

A KFOR zászlóalj magyar manőverszázadai egyébként alapvetően a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár 5/1-es lövészzászlóaljának katonáiból állnak majd. De a dandár Hódmezővásárhelyen található 5/3-as Bercsényi Miklós lövészzászlóaljától is kerültek katonák a kontingens tervezett állományába. Mégpedig összesen harmincan.

Az egy hetes dóci kitelepülés során több, különböző típusú lőgyakorlatot is végrehajt az állomány – mondja Frankó őrnagy. Az egyik ilyen az úgynevezett 1. számú lövész lőgyakorlat, amely védelmi jellegű. Ennek során a katonáknak – a kiépített lövészárkokból – pisztollyal és gépkarabéllyal kell leküzdeniük a „feléjük tartó, rohamozó" ellenséget. Ezt a lőgyakorlatot egyébként nappal és éjszaka egyaránt végrehajtják. Akárcsak a BTR harcjárművek irányzói számára előírt 1-es számú iskola lőgyakorlatot. Az „iskola" kifejezés egyébként azt jelenti, hogy a gyakorlat célja a lövő állomány lőkészségének fejlesztése. Ezen lőgyakorlat során egyébként a harcjárművekkel a kiépített tüzelőállásokból és úgynevezett rövid megállásokból egyaránt lőnek, mégpedig a 30 milliméteres gépágyúval, illetve a 14,5 milliméteres KPVT és a 7,62 milliméteres PKT géppuskákkal is.

1595874305

Az 1-es számmal jelzett lőgyakorlatokat az úgynevezett ellenőrző lőgyakorlat követi – tudom meg Frankó Imre őrnagytól. Ennek során már az állomány lőkészségét is felmérik.
Az egy hetes kitelepülést záró, raj-, és szakasz szintű kötelék lőgyakorlatokon pedig, a valósághoz leginkább hasonlító körülmények között, harcászati feladattal összekötött komplex lövészeten kell teljesítenie az állománynak. Vagyis a rajok és a szakaszok, egy kidolgozott harcparancs alapján, egy összpontosítási körletből vonulnak előre a számukra kijelölt terepszakaszokra. Ott pedig, a különböző típusú gyalogsági és harcjárműre szerelt fegyvereket egyaránt használva, egymással együttműködve hajtják végre az előírt lőfeladatokat.

Frankó őrnagytól megtudom azt is, hogy a dóci lövészettel párhuzamosan zajló hajdúhadházi kiképzésen a leendő magyar manőver zászlóalj logisztikai és törzs századainak katonái ugyancsak végrehajtják a számukra előírt egyéni lőfeladatokat. Emellett pedig úgynevezett fegyvernemi kötelék lőgyakorlatot is teljesíteniük kell. Hiszen a hadműveleti területek akár egy támogató alegység is kerülhet olyan szituációba, hogy harci feladatot kell megoldania. Erre pedig szükséges előre felkészülni…

1595874305
A KFOR zászlóalj manőver századaival egy időben, ugyancsak a dóci lőtéren hajtják végre saját, szakalapozó lőgyakorlataikat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) harmadéves, lövész szakirányú hallgatói is. A tizennyolc leendő tiszt részére a dóci kiképzés teljesítése a sikeres félévi tanulmányok feltétele. A két „csapat" egyidejű lövészete egyébként azért is célszerű, mert a ZMNE lövész hallgatói számára rendezett gyakorlati képzések mindennemű biztosítása – az úgynevezett „főiskola kiszolgálás" – a debreceni dandár Hódmezővásárhelyen található 5/62-es lövészzászlóaljának feladata. Akárcsak a KFOR zászlóalj egy hetes lövészetének biztosítása.
1595874306

– Szerencsére elég nagy ez a homoksivatag, így nem zavarjuk egymást – jegyzi meg Frankó őrnagy, majd arról beszél, hogy a balkáni misszióra készülő magyar kontingens katonáinak egyéni felkészítése a jövő héten az úgynevezett egyéni vezetési gyakorlatokkal folytatódik. A harc-, és gépjárművezetői beosztásban lévő állomány a hajdúhadházi gyakorlótéren teljesíti majd a számára előírt feladatokat. A „sofőrök" hosszú távú vezetési gyakorlata, és az azt követő osztályba sorolás pedig már a misszióra történő kiképzés második ütemének, vagyis a szakfelkészítésnek a része. Ez az ütem egyébként áprilisban kezdőik.

1595874306
Közben véget érnek a lőfeladatok. Az állomány ebédelni készül – a mai menü zöldbableves, paprikás krumpli natúr csirkemellel és gyümölcs. Az étkezősátor felé tartva Frankó őrnagytól még megtudom: a KFOR manőver zászlóaljba készülő debreceni katonák nagy részének már nem ismeretlen a balkáni hadműveleti terület, hiszen a felkészülésen részt vevő állomány közel háromnegyede szolgált már Pristinában, az MH Õr-, és Biztosító Zászlóaljban. Sőt, a csapat jelentős hányada már ismeri Pec-et és környékét is, mivel pillanatnyilag a negyedik magyar kontinens szolgál a nyugat-koszovói város szélén található Villagio Italia nevű táborban. S eddig valamennyi váltás a debreceni dandártól került ki.

A nyáron szolgálatba álló magyar zászlóaljról egyébként tudni kell azt is, hogy a tervek szerint két, szlovén, lövész alegységgel egészül majd ki. A szlovének emellett a zászlóalj törzsében is képviseltetik magukat, azaz minden részlegben szolgál majd egy szlovén tiszt, vagy tiszthelyettes is.

További képek:

1595874306
1595874307

Fotó: Galovtsik Gábor