Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztelgés a hősök emléke előtt

Szöveg: Nehéz Attila |  2012. január 13. 8:02

Szinte a teljes 2. magyar hadsereg megsemmisült 1943 januárjában a Don-kanyarban: hadtörténelmünk egyik legnagyobb katasztrófájának áldozataira emlékeztek január 12-én, csütörtökön Debrecenben, a Hősök Temetője mauzóleumában.

A koszorúzás előtt Budai Attila alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hadműveleti főnöke mondott beszédet, amelyben felidézte a hatvankilenc évvel ezelőtt történteket.

„A 2. magyar hadsereget 1942-ben küldték a keleti frontra, német követelésre. A kiszállítás után a Don-kanyar kétszáz kilométeres szakaszán foglaltak el katonáink védőállást – a helyzet súlyosságát jól jellemezte, hogy magát a folyót is csak kemény harcok árán tudták elérni. Küldetésük – a pozíció megtartása – eleve bukásra volt ítélve. Mérhetetlen túlerővel néztek farkasszemet, felszerelésük gyenge és elavult volt, a tartalékaik kimerültek, napi huszonnégy órás szolgálatot láttak el – mindezt mínusz 30-35 fokos hidegben, kétezer kilométerre hazájuktól. 1943. január 12-én a szovjetek iszonyatos erejű ellentámadást indítottak. A 2. magyar hadsereg támogatást nem kapott, a visszavonulást megtiltották. Gyakorlatilag puszta kézzel szálltak szembe a páncélosokkal. Az egyenlőtlen, kétségbeesett küzdelem kimenetele egy pillanatig sem volt kétséges. A veszteség tragikus volt: a 2. magyar hadsereg megszűnt létezni. Az egész ország gyászolt, de sokáig tilos volt beszélni a katasztrófáról. Tabuként kezelték, s csak suttogva emlegették a doni vérfürdőt. Nekünk kötelességünk beszélni és emlékezni, tisztelegni az egykori bajtársak emléke előtt, akik messze az anyaországtól kerültek kilátástalan helyzetbe, s bár tudták, mi vár rájuk, mindent megtettek, amit megtehettek. Rájuk emlékezünk, tisztelgünk a hősiesség, az önfeláldozás és a becsület előtt. A sírok lehetnek jeltelenek, de az ott nyugvók emlékét mindig megőrizzük" – mondta az alezredes.

Az emlékezők a koszorúzás végén Halász Gábor főtörzsőrmester előadásában hallgathatták meg a Magyar Takarodót.

1595929871