Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztelgés egy legenda emléke előtt

Szöveg: Galambos Sándor | Fotó: a szerző felvételei |  2021. december 3. 9:31

Teret neveztek el néhai Furkó Kálmán nyugállományú ezredesről, a magyar kyokushin karate egyik megalapítójáról, 8 danos mesteréről Szentesen. A városi sportcsarnok előtti emlékpark melletti terület december 2-ától viseli a Shihan Furkó Kálmán tér nevet. Magyarországon ez az első alkalom, hogy egy volt mélységi felderítő tisztről, kyokushin karate mesterről közterületet neveztek el.

xIMG_4081 CSALÁD ÉS ANTAL

Maradandó emléket állítottak egykori tanítványai, sporttársai, katonabarátai volt mesterük, kiképzőtisztük, a hetvennégy esztendős korában elhunyt Shihan Furkó Kálmán nyugállományú ezredes tiszteletére: Shihan Brezovai Sándor kezdeményezésére, Szentes önkormányzatának támogatásával, teret neveztek el a sportlegendáról.

Furkó Kálmán tanítványaként, Shihan Brezovai már 40 éve oktatja a harcművészetet a városban. A HIKO Honkyokushin Alapítvány és a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség elnöke - mestere életművét példaképül ajánlva a felnövekvő nemzedéknek - 2018-ban emlékkövet emeltetett Shihan Furkó tiszteletére, mely az Európa- és világszerte egyedülálló Sosai Oyama Emlékparkban áll - szintén a sportcsarnok előtt.

xIMG_4066 ÖZVEGY ÉS FIA

Az egykori hivatásos tisztkollégák nevében Illés Zoltán nyugállományú őrnagy, a tanítványok képviseletében pedig Shihan Somogyi Zsolt idézték fel példaképük emlékét, majd özvegy Furkóné Marczis Judit és fia, dr. Furkó Kálmán rendőr alezredes leleplezték a Shihan Furkó Kálmán tér táblát. A rendezvény zárásaként pedig a résztvevők virágokkal és koszorúkkal tisztelegtek a sportlegenda emléköve előtt.

A téravatón a családtagok mellett Gémes László, a Csongrád-Csanád megyei és Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Közgyűlések elnökeiként, Szabó Zoltán Ferenc polgármester pedig a város polgárai nevében rótta le tiszteletét a tér névadójának emléke előtt. A Magyar Honvédséget Antal László ezredes, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka képviselte.

xIMG_4140 CSALÁDTAGOK MEGYEI ELNÖKÖK

* * *

Furkó Kálmán 1947. január 2-án született Nyírbátorban. Tehetséges, sportszerető gyermekként a Testnevelési Főiskolára készült. Minden álma volt, hogy olimpiai bajnok súlylökő lesz. Mikor 1961-ben Budapestre a vasútgépészeti technikumba került, életét már erősen meghatározta a sport. Érettségit követően jelentkezett a Testnevelési Főiskolára, azonban első alkalommal nem vették fel, így az Északi Járműjavítóban technikusként dolgozott. Nem adta fel, továbbra is készült az újabb felvételire, mellette pedig atlétikai edzésekre járt. Másodjára úgy vették fel a Testnevelési Főiskolára, hogy előtte el kellett mennie 11 hónap katonai szolgálatra, az egri felderítő zászlóaljhoz. Itt találkozott először a közelharccal, ami óriási hatással volt rá, de ekkor még mindig az atlétikában képzelte el jövőjét.

A főiskolán dr. Galla Ferenc oktatta a judót és a birkózást, aki bevezette a test-test elleni küzdelem rejtelmeibe, de az áttörést 1972-ben egy főiskolai karatebemutató hozta el a számára. A judo- és karateedzéseken tapasztaltaknak köszönhetően olyan komplex szemléletre tett szert, ami hiánypótló volt az akkori sorkatonai kiképzésben.

Közben legendás katonai pályája is alakulóban volt. Amikor 1971-ben végzett a TF-en, szeretett volna a szolnoki felderítő zászlóaljhoz kerülni, de végül Vácra küldték el. Szíve mélyén viszont Szolnokra vágyott, ami hamarosan teljesült is. A következő években felderítő katonák ezreit tanította az önvédelem fortélyaira, a magyarországi kyokushin karate egyik alapítójaként pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a stílus nemcsak megvetette a lábát Magyarországon, hanem a legnépszerűbb távol-keleti harcművészeti ággá fejlődött. A haderőben évtizedeken át az ő szellemisége dominálta a közelharc-kiképzést, a jelenlegi rendszer is sokban merít örökségéből.

Elszántságának és kitartásának köszönhetően 1976-tól már nemzetközi karateversenyeken is részt vett. 1977. október 24-én alapította meg Szolnoki LTE néven saját klubját. Mesterként válogatott versenyzők sorát nevelte évtizedeken keresztül. Hosszú ideig volt a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke és a Magyar Fullcontact Karate Szervezet elnöke, az Európai és a WKO Világszervezet övvizsgabizottságának is tagja.

Élete során számos sport- és állami kitüntetésben részesült, ezek közül is kiemelkedett, amikor 2016-ban a honvédelmi miniszter Hazai Samu-életműdíjat adományozott részére. 2017-ben, a Kazahsztánban megrendezett világbajnokságon a 8. mesterfokozatot is neki ítélték.

Furkó Kálmány nyugállományú ezredes 2021. augusztus 3-án, hetvennégy esztendős korában hunyt el. A Magyar Honvédség, a Magyar Karate Szövetség és Szolnok városa a saját halottjának tekintette.

Címkékfelderítő
Kapcsolódó cikkek