Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztességesnek tartja magát a véreskezű kínzómester

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. április 30. 6:45

Becsületesnek nevezte magát a vörös khmerek legnagyobb kínzóközpontjának egykori vezetője. Tizenkét éves gyerekek is őrizték a foglyokat, akiket elektromos árammal sokkoltak és korbácsoltak a börtönben – mondta a Douch néven ismert Kaing Guek Eav, a vörös khmerek legnagyobb kínzóközpontjának vezetője Phnompenben, a kambodzsai népirtás perében.

A tárgyaláson kifejtette, hogy a kínzók “egyfajta mobiltelefont" használtak, áramot vezettek bele, és azzal sokkolták a rabokat. Korbáccsal és veréssel is vallatták a foglyokat. A börtönparancsnok ugyanakkor tagadta, hogy műanyagzacskót húztak volna a rabok fejére, vagy a vízbefojtásos módszert alkalmazták volna.
000 DV474208

A 66 éves Kaing Guek Eav az 1975-1979 közötti vörös khmer rezsim idején volt a Tuol Sleng (S-21) börtön igazgatója. A Pol Pot vezette rémuralom idején mintegy kétmillió embert öltek meg.

A tisztogató akciók egyik központja az S-21 volt, ahol több mint 15 ezer embert kínoztak meg és végeztek ki. Mindössze 14-en élték túl a bántalmazásokat.

Több száz gyereket gyűjtöttek be

Alex Bates ügyész kérdéseire válaszolva Douch elmondta: a börtön hírhedt volt arról, ahogyan az embereket tartották, vallatták és megölték. Mint hozzátette, több száz 12-17 éves gyereket gyűjtöttek be szegény, vidéki családoktól, hogy “különleges és tisztességes fegyőrökké" váljanak. Õ határozta meg, ki őrizheti a rabokat. A beteg és túl fiatal gyerekeket sem küldték el, őket arra jelölték ki, hogy füvet szedjenek a nyulaknak.

“Én magam oktattam, képeztem őket" – mondta a férfi, aki a tárgyaláson becsületesnek, tisztességesnek nevezte magát, azt állítva, hogy a rendszer vezetőinek hűséges követője volt.

Doucht 1999-ben tartóztatták le, háborús és emberiesség elleni bűntettek, kínzások és előre megfontolt gyilkosságok vádjával állították bíróság elé 2009-ben. A per március végi tárgyalásán Kaing Guek Eav elismerte felelősségét a börtönben elkövetett bűnökért, és bocsánatot kért a vörös khmerek áldozataitól.

CímkékNATOV4