Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenhárom nemzet katonái dolgoznak együtt

Szöveg: Balatoni Kitti | Fotó: Szováthy Kinga |  2021. szeptember 30. 7:30

A valós helyzetekhez hasonló, szimulált robbantás után helyszíneltek a nemzetközi Hadszíntéri Helyszínelő Tanfolyamon (Weapons Intelligence Team -WIT) részt vevő katonák a Csobánkai Harcászati és Kiképző Bázison, szeptember 29-én, szerdán.

WIT_tanfolyam_20210929_02 copy

A NATO Rögtönzött Robbanószerkezetek Elleni Tevékenység (C-IED) Kiválósági Központ - a korábbi évekhez hasonlóan - az MH Altiszti Akadémia bázisára hozta nemzetközi Hadszíntéri Helyszínelő Tanfolyamát. A szeptember 9. és október 1. között tartott kiképzésen idén 19 hallgató vesz részt, akik 13 országból érkeztek. A 11 kiképző közül hatan az MH Altiszti Akadémia állományába tartoznak. A tanfolyamon résztvevők elsajátítják a különféle, törvényszéki bizonyítékok begyűjtésével és elemzésével kapcsolatos eljárásokat. A gyakorlati feladatokat négy fős csoportokban hajtják végre.

Marco Ferreira őrnagy, a NATO Rögtönzött Robbanószerkezetek Elleni Tevékenység Kiválósági Központ kiképző tisztje hangsúlyozta: fontos, hogy a különböző nemzetek katonái együtt dolgozzanak, hiszen az erősíti az országok közötti együttműködést. „A különböző háttérismeretekkel rendelkező katonák tapasztalatai olyan alapot adhatnak, ami segítheti a közös megértést. A Magyar Honvédség az elmúlt hetekben is támogatást nyújtott, nagyon tapasztalt kiképzőket biztosított. Szeretnénk továbbra is megőrizni ezt a szoros kapcsolatot” – emelte ki.

WIT_tanfolyam_20210929_11 copy

Szabó Tamás hadnagy, az MH Altiszti Akadémia Nemzetközi Kiképző Alosztály kiképző tisztje elmondta: azért is fontos a nemzetek közötti együttműködés, mert a rögtönzött robbanószerkezetek, azaz az IED-k általi fenyegetettség a világon mindenhol jelen van, az európai országokban is. „A nemzetek különböző harceljárásait az együttműködés alatt össze tudjuk fésülni és a jövőben egy gyakorlaton, illetve éles műveleti feladatokban már bővebb ismeretekkel fogunk tudni részt venni. Az is hasznos, hogy már ismerni fogjuk egymást, mert ez egy kicsi, speciálisan képzett közösség. Mindez a közös gondolkodást és munkát segíti elő” – árulta el.

A tanfolyamon a katonák különféle rögtönzött robbanószerkezetekkel végrehajtott incidensek után nyomoztak. „A hadszínterén kutató-, elemző és értékelő munkát végeznek, ezután információkat továbbítanak a magasabb szintek felé. A tanfolyam résztvevői a technikai és a taktikai adatgyűjtés módszereit sajátítják el. Nem csak az adatok rögzítésére és az adatgyűjtésre fókuszálunk, nem csak technikai értelemben próbáljuk meg rekonstruálni a különböző incidenseket, hanem olyan taktikai információkat is gyűjtünk a terepen, amivel teljes egészében feltérképezhetjük az elkövető szándékát, és azt, hogyan történt az eset. A csapatok esetleges hibáit, a sebezhetőségeket is megpróbáljuk feltárni, ami a későbbiekben a képzésekben, illetve technikai eszközök beszerzésekor, a különböző harceljárásokba beépítve képessé tesz minket arra, hogy sikeresen felvegyük a harcot az ellenséggel. A tanfolyamon a szimulált robbanásokhoz adott esetben gépjárműveket használunk, hozzáadva egy háttértörténetet. Megépítjük és letelepítjük a különböző rögtönzött robbanószerkezeteket, amelyeket rekonstruálniuk kell a helyszínelő csoportoknak” – avatott be a tanfolyamon elsajátított munka részleteibe a hadnagy.

WIT_tanfolyam_20210929_19 copy

A tanfolyam második hetében a katonák elméleti vizsgát tettek. Ezt követően is minden kiképzési napon értékelik a csoportok teljesítményét.

Sárfi Viktor őrmester, az MH Altiszti Akadémia Nemzetközi Kiképző Alosztály kiképző altisztje elmondta: a tanfolyam kiemelten fontos a katonák számára, ugyanis a külszolgálatok jelentős része IED-veszélyes környezetben zajlik. „Sok ilyen incidens éri a csapatokat, a koalíciós erőket, ezért arra kell felkészülnünk, hogy ilyen esetben képesek legyünk helyszínelni, be tudjuk gyűjteni a megfelelő bizonyítékokat, ezáltal törvényszék elé vihessük az elkövetőket, illetve párhuzamot tudjunk vonni az eszköz és a hálózat között. Ezen kívül a tanfolyam segíti a nyelvgyakorlást, hiszen a katonai terminológiával is tisztában kell lenni” – avatott be.

A tanfolyam végén a kiképzők a csoportok helyszínelésen nyújtott teljesítménye mellett a talált bizonyítékokat is kiértékelik.

Címkéktanfolyam