Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenkét al-Kaida tagot öltek meg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 19. 8:22

A mauritániai hadsereg az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat Észak-Afrikában működő csoportjának (AQMI) tizenkét tagját ölte meg a péntek este kezdődött offenzívában Mali északi részén, s a harcokban két katona is életét veszítette – közölte egy magas rangú katonai forrás Nouakchottban.

A mauritániai hadsereg titenkét fegyveres terroristát megölt, és ugyanannyit megsebesített a pénteki összecsapásokban. Két mauritániai katona is életét vesztette, négy másik pedig megsebesült.

A jelenlegi offenzíva csaknem két hónappal követi az első, közös francia-mauritániai hadműveletet egy iszlamista támaszpont ellen a Mali északi részén fekvő sivatagban. Akkor a helyi al-Kaida hét tagja veszítette életét.

A július 22-i hadművelet célja Párizs szerint az volt, hogy kiszabadítsák a francia Michel Germaneau-t, akit néhány hónappal korábban raboltak el Nigerben. Az AQMI azonban azt állította, hogy július 25-én kivégezte a 78 éves foglyot, ily módon bosszulva meg tagjainak halálát.