Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenkét ország jelezte részvételét az augusztus végi nemzetközi repülőnapra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. július 13. 10:11

Már tizenkét ország jelezte, hogy kötelékkel részt vesz az augusztus végén Kecskeméten tartandó nemzetközi repülőnapon - mondta Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának megbízott helyettese az M1 aktuális csatorna július 13-ai, kedd reggeli műsorában.

Sándor Zsolt vörgy

Sándor Zsolt vezérőrnagy kiemelte: mások mellett a „Török Csillagok” és a „Szaúdi Sólymok” is tartanak bemutatót, és több mint húsz nemzetközi hadiipari vállalat is részt vesz a kétnapos rendezvényen. A parancsnokhelyettes közölte: nemcsak a légierő, hanem a szárazföldi haderőnem is megjelenik, bemutatót tartanak a különleges műveleti katonák, a területvédelmi ezredek, a honvéd kadétok, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is képviselteti magát. Lesznek gyermekprogramok, valamint négy toborzópont is működik majd a rendezvényen, ahol a hivatásos, a szerződéses és a tartalékos katonai szolgálat iránt érdeklődőket is várják.

Sándor Zsolt elmondta: elindult a rendezvény honlapja is. A repulonap2021.hu oldalon jegyet lehet vásárolni a rendezvényre, továbbá itt minden friss információt, köztük az aktuális COVID-eljárásrendet is folyamatosan közzéteszik.

Az M1 aktuális csatorna július 13-ai, kedd reggeli adása itt tekinthető meg.