Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több ezer katonát vezényeltek Brazília nyugati határaira

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 9. 8:39

Csaknem kilencezer katonát vezényelt a brazil kormány az ország nyugati határaira egy kéthetesre tervezett bűnüldöző akció keretében – tájékoztatott augusztus 7-én, kedden a védelmi minisztérium.

A nagyszabású akciónak az a célja, hogy megakadályozza a drogok és a fegyverek, illetve más csempészáruk beszivárgását az országba.

A szárazföldi erők, a haditengerészet és a légierő katonáit az argentin, a paraguayi, a bolíviai és az uruguayi határra küldték. A nagyszabású akcióban repülőgépek, helikopterek és pilóta nélküli repülőgépek lesznek a segítségükre.

Az év elején és két évvel ezelőtt is tartottak hasonló bűnüldöző műveleteket szerte az országban, és több mint két tonna drogot, 300 csempészhajót és 59 lőfegyvert foglaltak le a hatóságok, továbbá négy, drogcsempész repülőgépeknek épített kifutópályát semmisítettek meg, és illegális drogüzemeket számoltak fel.

Szakértők szerint a drog- és fegyverszállítmányok zöme Bolíviából és Uruguayból érkezik Brazíliába, és 50 ezer katonára lenne szükség a határtérségben ahhoz, hogy sikerrel fel tudják venni a harcot a csempészekkel.

Bolívia a világ harmadik legnagyobb kokaintermelő országa. Becslések szerint az ott előállított keménydrogok 92 százaléka Brazíliában köt ki.