Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több ezer kihallgatást vettek fel Guantanamón

Szöveg: FH/honvedelem.hu |  2008. február 15. 9:24

Több mint 24 ezer kihallgatást vettek fel videóra a guantanamói amerikai támaszponton, ahol a terrorizmussal gyanúsított embereket tartják fogva – áll egy csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmányban. Az amerikai védelmi minisztérium egyelőre még nem erősítette meg Seton Hall jogi egyetem információit.

A New Jersey-ben található jogi egyetem professzorai és diákjai hivatalos dokumentumokra hivatkozva állítják, hogy a védelmi minisztérium minden guantanamói kihallgató szobába videokamerákat helyezett el, és a különböző kormányügynökségek tagjai egy zárt láncú tévéadón keresztül követni tudták a terrorista cselekményekkel gyanúsított emberek kikérdezését. A tanulmány szerzői közleményükben azt írják, hogy a fogvatartottak rendszeresen utalnak a kihallgatásukról készített videokazettákra.

2007 decemberében nagy felháborodást váltott ki az Egyesült Államokban, amikor kiderült, hogy a CIA megsemmisítette két gyanúsított kikérdezését megörökítő felvételeket.

A Pentagon egyelőre hivatalosan nem reagált a tanulmányban szereplő állításokra.