Egy filmsztár vadászgép igaz története

Ezután több repülőtéren, illetve múzeumban is kiállították, valamint feltűnt két mozifilmben is. Először az 1967–68-ban forgatott Battle of Britain című alkotásban a földi felvételeken, majd a nagy sikerű Pearl Harborban már a légi felvételeken is szerepelt. Az alábbiakban ennek a repülőgépnek a története kerül bemutatásra.

Az EP120 szériaszámú, Supermarine Spitfire Mk Vb típusú repülőgépet a II. világháború idején, Castle Bromwichben gyártották. 1942 májusában először a Royal Air Force (RAF) 45. Maintenance Unit állományába tartozott, majd a gépet június 4-étől már a hampshire-i Ibselyben lévő 501. (County of Glouchester) vadászrepülő-századhoz utalták ki. Július 16-án egy kisebb baleset történt a masinával, amikor a földön – gurulás közben – összeütközött egy másik repülőgéppel.

A sérülések kijavítása után „Pat" Gibbs repülő alezredes repült vele egy rövid ideig. Gibbs alezredes az EP120-szal részt vett az augusztus 19-ei dieppe-i partraszállás légi biztosításában. A katasztrofális vereséggel végződő tengeri-szárazföldi hadműveletben a brit légierő a konvojok légvédelmét lá

A megrongálódott repülőgépet ekkor újból helyrehozták a műszakiak. Ezután hosszabb ideig Cornwallban, a 19. repülőszázadnál volt alkalmazásban. Itt az EP120-szal – alig több mint hét hónap alatt – összesen 61 bevetést teljesítettek. A feladat a csatornán közlekedő hajók védelme volt csupán, ám ezeken a küldetéseken nem sikerült gyarapítani a légi győzelmek számát.

A Spitfire jelentősebb átalakítását 1943-ban, Castle Bromwichben végzeték el. Ennek során módosították a szárnyakat és a légcsavarlapátokat, illetve kicserélték a motort. A szárnyvégeket levágták, így a motor kis magasságban jobb teljesítményt adott le.
A felújított gépet ezután 1943. április 22-én Digbyben adták át a kanadai 402. (Winnipeg) századnak. Ekkor került fel rá az újabb AE-A jelzés is. A Spitfire Mk Vb-t kezdetben többen is használták, majd májustól a kanadai Geoffrey Wilson Northcott századparancsnok lett az állandó pilótája, aki a máltai harcok egyik veteránja volt. Időközben egy újabb, kisebb módosítás ismét szükségessé vált a gépen, melyet július 1–6. között, Cranfieldben, a 3501. Support Unitnál végeztek el.
A Spitfire-rel ezután a RAF, illetve az USAAF bombázóinak kíséretét látták el. Northcott augusztus 2-án egyszerre két Messerschmitt Bf 109-es vadászgépet lőtt le, amely teljesítményéért megkapta a DFC kitüntetést. A 402. század augusztus 22-én Beaumont Le Roget támadásában vett részt, amikor az általuk kísért bombázókat egyszerre 15 db német FW 190-es támadta meg. Az akkor kialakult légi harcból végül egy újabb győzelemmel került ki a kanadai pilóta.

Szeptember 4-én pedig B–26-os bombázókat kísértek Lille fölé, amikor Bf 109-esekkel és FW 190-esekkel csaptak össze. Northcott ezúttal Le Touquet fölött lőtt le egy újabb FW 190-est. Utolsó két győzelmét október 3-án egy Bf 109-es, illetve november 3-án ismét egy 109-es fölött aratta. Ez utóbbi bevetésen századával 72 db B–26-os bombázó kíséretét látták el. Northcott győzelmi listáján végül összesen 7 db német repülőgép szerepelt, amelyből hatot az EP120-as Spitfire-nek köszönhetett. A kanadai ászpilóta alig több mint négy hónap alatt Franciaország fölött négy Messerschmitt Bf 109-est lőtt le, valamint egy ötödiket megrongált. Ezen kívül még további három Focke-Wulf FW 190-es vadászgépet is megsemmisített, valamint számos gép megrongálása is a nevéhez köthető. Nagyszerű eredményeiért – a DFC mellett – megkapta a DSO kitüntetést is.
Az EP120-as géppel 1944. február 12-én történt egy újabb baleset. A szükséges javításokat ezúttal a 33. Maintenance Unit emberei végezték el. 1944 közepén aztán a kijavított masina Kirton-in-Lindsey-be, az 53. Hadműveleti Kiképzőegységhez (Operational Training Unit) került, ahol egészen 1945 májusáig volt állományban. Ezután a 4. School of Technical Training és az 5377 M alakulatnál is megfordult, majd 1945. június 2-án, a RAF St. Athan-i támaszpontján fejezte be végleg az aktív repülőszolgálatot.
Ezután az EP120-ast – hosszabb-rövidebb időre – több légi támaszpont bejáratánál is kiállították, így például 1955-ig a RAF wilmslow-i, 1967-ig pedig a Bircham Newton-i, illetve a boulmeri és a dishforthi repülőtéren. 1967–68-ban a Spitfire Productions Ltd. a Battle of Britain című mozifilm forgatására számos eredeti repülőgépet gyűjtött össze Angliában, köztük az EP120-as Spitfire-t is. Az Mk Vb változatú háborús masina azonban akkor csak a földi felvételeken volt látható.

Az United Artists által készített film rendezője Guy Hamilton, producerei pedig Harry Saltzman és S. Benjamin Fisz voltak. A produkció főszerepeit híres színészek, mint például Laurence Olivier, Hein Riess, Trevor Howard, Robert Shaw, Christopher Plummer, Michael Caine, Edward Fox, Susannah York, Ian McShane és Curd Jürgens játszották. Az 1969-ben bemutatott filmet 12 millió $ összköltséggel készítették el.

Ezután az EP120-as szériaszámú Spitfire-t a suffolki RAF Wattisham bázison lévő múzeumba szállították, ahol egészen 1989-ig volt kiállítva. A Historic Flying Ltd. 1991-ben, Audley Endben aztán részlegesen felújíttatta az oldtimer gépet. Végül 1993-ban egy megegyezés értelmében a The Fighter Collection megszerezte az EP120-ast a Historic Flying Ltd.-től. A Spifire-t a RAF St. Athan-i repülőtérre szállították – több repülőgéppel együtt –, ahol 1993 közepén megkezdték teljes felújítását. Ekkor más repülőgépeket is megmentettek az utókor számára, és az újbóli repülőképessé tétel volt a legfőbb cél. Az Mk Vb mindenre kiterjedő rekonstrukcióját 1993 közepe és 1996 júniusa között végezték. A befejezés utóbb mégis majdnem egy évet késett, ugyanis 1995. szeptember 12-én, Duxfordban egy ellenőrző repülés előtti gurulás közben váratlan probléma adódott a motorral és a légcsavarral.

A hibák kijavítása után, 1996 júliusában láthatta először a nagyközönség, a duxfordi Flying Legends légi bemutatón. A Spitfire ekkor ismét az egykori 402. (City of Winnipeg) század jelzéseit viselte. A legendás masina ezután a cottesmore-i RIAT 2000 repülőnapon is feltűnt, a rajongók nagy örömére.

1942 tavaszán az amerikaiak Doolittle alezredes vezetésével válaszcsapást mértek Tokióra. Az e küldetést szerencsésen túlélő fiatal pilóták közül többen később Nagy-Britanniába utaztak, ahol az Angol Királyi Légierő állományában Supermarine Spitfire típuson kerültek bevetésre a németek ellen. A valóságban – a II. világháború alatt – az Eagle század egykori pilótái Spitfire MK II változatú gépeken szolgáltak. A film forgatásakor azonban mindössze csak két darab eredeti gép volt repülőképes állapotban, azok is a Battle of Britain Memorial Flight köteléknél. Éppen ezért kiegészítésül a rendelkezésre álló MK Vb és MK IX-es típusokat – némi átalakítás után – szintén felhasználták a forgatáshoz. Így lett ismét „filmsztár" az EP120-as szériaszámú gép.
A Spitfire napjainkban is, a cambridgeshire-i Duxfordban, a The Fighter Collection állományához tartozik. Az Mk V-ös szériából jelenleg mindössze négy repülőképes példány található a világon. Ezek közül az EP120-as szériaszámú Spitfire a legeredményesebb, a maga hét légi győzelmével. Az utókor számára szerencsésen fennmaradt gép egyébként a polgári lajstromban a G-LFVB jelzést kapta.