Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint kétezren csatlakoztak a területvédelmi tartalékosokhoz

Szöveg: honvedelem.hu/MTI | Fotó: archív felvételek |  2024. szeptember 30. 8:50

A júniusban „Szeretem, megvédem!” mottóval indult területvédelmi tartalékos kampány sikerét bizonyítja, hogy sok ezren érdeklődtek, több ezren jelentkeztek, mostanra pedig meghaladta a kétezret azok száma, akik szerződést kötöttek és csatlakoztak a Magyar Honvédséghez, és ezzel a tartalékosok közössége megerősödött – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

gyakorlat

A tárcavezető hangsúlyozta, rendkívül népszerű a „Szeretem, megvédem!” kampány, amelynek hatására a kétezredik újonc érkezése óta is folyamatosan növekszik a tartalékosok száma.

„Amióta a magyar területvédelmi tartalékos rendszer elindult, ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem jelentkezett a haderőbe. Magyarország nem behívót, hanem meghívót adott fiataljainak. Meghívót egy életre szóló küldetésre, egy olyan közösségbe, ahol az összetartozás, a közös felelősségvállalás és a bajtársiasság alapvető és elengedhetetlen” – fogalmazott a miniszter.

arvizi_vedekezes

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a területvédelmi tartalékos katonák békeidőben olyan kulcsfontosságú feladatok támogatásában is részt vesznek, mint a határ- vagy az árvízvédelem.

A területvédelmi tartalékosok is bizonyították felkészültségüket a szeptemberi árvíz idején; a védelmi feladatok ellátásában a hivatásos és szerződéses állomány mellett a területvédelmi tartalékos katonák is helytálltak a gátakon – fűzte hozzá a honvédelmi miniszter.

robbantas

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy területvédelmi tartalékosnak munka vagy tanulás mellett is lehet lenni, a tartalékosok szolgálatát anyagilag is megbecsülik, és folyamatosan várják az új jelentkezőket. A tartalékos katonák kiegészítik és segítik a hivatásos alakulatokat feladataik elvégzésében, a hét tartalékos ezred kapillárisszerűen behálózza az országot.

A Szeretem, megvédem! gondolat arról szól, hogy a tartalékosok ismerik és képesek megvédeni szűkebb környezetüket, a krízishelyzetekre is felkészülnek, hogy határozottan és szervezetten tudjanak reagálni az eseményekre, mindannyiunk biztonsága érdekében – közölte a honvédelmi miniszter.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye