Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint ötven halott a bagdadi pokolban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 17. 15:35

Ötvennél többen is meghalhattak kedden Bagdadban egy öngyilkos merénylő által elkövetett robbantásban. Különböző hivatalos forrásokból származó értesülések szerint 43 és 59 között van a magát egy katonai parancsnokság előtt felrobbantó férfi halálos áldozatainak száma, a sebesülteké pedig több mint száz.

Az adatok egyelőre folyamatosan változnak, hivatalos közlés az eseményről még nincs.

A merénylet az iraki hadsereg 11. hadosztályának parancsnokságánál történt, amely előtt katonának jelentkezők várakoztak. Hírügynökségi jelentések szerint a teret, ahol a robbanás történt, vér és emberi maradványok borítják. A helyszínt, ahol megjelentek a hozzátartozóik után kutatók, az iraki hadsereg lezárta, fölötte amerikai helikopterek járőröznek.