Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több százan jelentkeztek a Lynx-zászlóaljba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Kormány Gábor |  2023. szeptember 12. 11:24

„Nagyon jól fogadták a fiatalok a Magyar Honvédség „Embert a vasra” toborzási kampányát: több százan jelentkeztek Hódmezővásárhelyen, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál” - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 szeptember 12-ei, kedd reggeli műsorában.

lynx1

A miniszter a műsorban felidézte: „Embert a vasra!" szlogennel szólította meg a fiatalokat néhány héttel ezelőtt, hogy jelentkezzenek a csúcskategóriás Lynx gyalogsági harcjármű személyzetének. Mint mondta, a Lynx üzemeltetése komplex katonai munka, így azokat keresték, akik a leginkább alkalmasak erre a feladatra és őket kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel honorálják.

Hozzátette: olyan sokan jelentkeztek, hogy az eredetileg egynaposra tervezett programot kétnapossá kellett bontani, az első jelentkezők hétfőn már túlestek az egészségügyi, pszichológiai és fizikai felmérésen. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a Lynx üzemeltetéséhez más típusú hozzáállásra, fiatalos, dinamikus, a digitális technikában jártas generációra van szükség.

Kiemelte: ezért is örömteli, hogy a jelentkezők döntő többsége 25 év alatti volt. Jelezte: aki nem fér bele a dandár Lynx gyalogsági harcjárművekkel felszerelt zászlóaljába, annak is adnak ajánlatot a Magyar Honvédség más alakulatainál. Elmondta azt is: a bevonultak egy többhetes alapkiképzést követően kezdik meg kiképzésüket a speciális eszközre.

lynx2

A miniszter a Kossuth rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában azzal kapcsolatban, hogy hat középiskolában megkezdődött a honvédelem tantárgy oktatása szeptemberben, elmondta: nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék, mit jelent a honvédelem és ezzel milyen feladatok járnak. Jelezte: az első reakciók nagyon jók, a tantestületben az egyenruha megjelenése pozitív érzéseket vált ki, a katonák nyugalmat, tekintélyt árasztanak és „a hétköznapi patriotizmus megjelenése az iskolában nagyon jót tesz mindannyiunknak".

A miniszter hétfőn jelentette be, hogy az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár laktanyája felveszi a 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét. A műsorban ezzel kapcsolatban Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, a 18. század volt a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb százada, a magyar gyalogezredek felállításának időszaka. A honvédelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, a csapathagyományok ápolásának rendkívül nagy megtartó és motivációs ereje van. Fontos, hogy a katonák napi feladataik ellátása mellett tudják, hogy egy hosszú történelmi lánc részei is, és erre méltán legyenek büszkék. Megjegyezte: a Magyar Honvédség több alakulatát is a magyar hadtörténelemben kiemelt szerepet betöltő személyről nevezték el.

A budaörsi úti laktanya Mária Teréziára való átkeresztelése összeköt minket katonai múltunk egy fényes időszakával, ami az ő uralkodásának idejére volt jellemző. Mária Terézia, mint a laktanya névadója emlékeztet bennünket az anyák, nők féltő gondoskodására, amire napjainkban szükségünk van - tette hozzá a miniszter, aki - amint az alábbi videóban is látható - a TV2-ben is beszélt a fenti témákról.

lynx3