Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Toborzónap Kaposváron

Szöveg: kormany.hu |  2012. február 1. 20:27

A katonai oktatási intézmények nyújtotta lehetőségekről tájékoztatták a somogyi pályaválasztókat január végén a Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kaposvári 4. Toborzó és Érdekvédelmi Központjának munkatársai.

A rendezvényen megjelent közel negyven érdeklődőt Bátori Katalin őrnagy, toborzó részlegvezető köszöntötte, a katonai oktatási intézményeket a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmébe ajánlva. Ezután Tamás Ádám törzsőrmester, a most megalakult Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara által nyújtott lehetőségekről és az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola két éves altiszti képzéséről tartott előadást.

Somogy megyéből Szentendrére – az országos statisztikát figyelembe véve is – hagyományosan sokan és eredményesen jelentkeznek, a központ munkatársai pedig február 15-ig várják a katonai hivatást választó fiatalok jelentkezését.

A toborzók a régióban (Pécsett és Zalaegerszegen) január 30-án tartottak előadásokat a pályaválasztás előtt állóknak.

(MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság)