Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A pakisztáni titkosszolgálatok segítséget nyújtanak a táliboknak?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. február 1. 19:21

A pakisztáni titkosszolgálatok közvetlen segítséget nyújtanak a táliboknak egy „szigorúan titkos” NATO-jelentés szerint, amelyet február 1-jén, szerdán szellőztetett meg a londoni The Times című napilap és a BBC is honlapján.

A jelentés – amely több mint négyezer elfogott tálib, al-Kaida és más külföldi harcos közel 27 ezer kihallgatását elemezte – megállapítása szerint a tálibok ellenállása töretlen és széles támogatottságuk az afgán nép körében, a külföldi csapatkivonást követően pedig készek visszavenni a hatalmat az országban, s erre készülve visszafogják támadásaikat több körzetben, helyette a helyi lakosság megnyerésére indítottak kampányt.
Az afgán lakosság elsősorban a kormány korrupciója miatt javarészt a tálibok kormányzását részesíti előnyben.

A jelentés szerint az ország biztonságának afgán erőkkel való szavatolására irányuló NATO-stratégia ellenére az afgán hadsereg és rendőrség széleskörűen együttműködik a lázadókkal. A tálibok befolyása gyakran a rendőrség és a hadsereg aktív segítségével növekszik. Az al-Kaida terrorszervezet befolyása egyre csökken, míg a táliboké ezzel ellentétben egyre növekszik.
A NATO-jelentés arra a megállapításra jut, hogy Pakisztán pontosan tudja a fontosabb tálib vezetők tartózkodási helyét. Iszlámábád ugyanakkor erélyesen cáfolta korábban, hogy kapcsolatban állna a tálibokkal.

Pakisztán elutasítja a NATO-jelentést

Pakisztán elutasította szerdán a NATO „szigorúan titkos" jelentését, amely azzal vádolta meg az iszlámábádi titkosszolgálatokat, hogy segítséget nyújtanak az afganisztáni táliboknak.

„Enyhén szólva is értéktelen dolgok ezek. Be nem avatkozási politikát folytatunk Afganisztánnal kapcsolatban, és azt várjuk, hogy más országok is szigorúan tartsák be ezt az elvet" – mondta a francia hírügynökségnek Abdul Bászit pakisztáni külügyi szóvivő.

„Támogatjuk az afgánok által vezetett afganisztáni megbékélési folyamatot is. Pakisztán rengeteget szenvedett az afgán konfliktus alatt. Stabil és békés Afganisztán az érdekünk" – tette hozzá a szóvivő.

A pakisztáni biztonsági szolgálatok egyik magas rangú vezetője szerint a jelentés nem jelent meg (hivatalosan), a kiszivárogtatások pedig „kommentálásra sem érdemesek".

A londoni The Times című napilap és a BBC honlapján szerdán megszellőztetett „szigorúan titkos" NATO-jelentés szerint a pakisztáni titkosszolgálatok titokban közvetlen segítséget nyújtanak a táliboknak, mert szerintük elkerülhetetlen a győzelmük a külföldi csapatok 2014-re tervezett kivonulása után.