Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Torinói munkaértekezlet hibrid hadviselés témában

Szöveg: Jobbágy Zoltán ezredes | Fotó: a szerző felvétele |  2022. március 19. 11:01

Az „Interdiszciplináris Oktatás és Tréning a Hibrid Hadviselés területén” elnevezésű pályázatot megvalósító nemzetközi konzorcium február 28. és március 3. között Torinóban tartotta munkaértekezletét, az úgynevezett első transznacionális projekttalálkozót. A projekt megvalósítását a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) vezeti és az egyetem Nemzetközi Irodája koordinálja. Az eseményen dr. Jobbágy Zoltán ezredes, a projekt szakmai vezetője, Zsigmond Edina projektmenedzser, valamint prof. dr. Molnár Anna vett részt.

Torino

A háromnapos program során a résztvevő intézmények képviselői részleteiben egyeztették a közös oktatási program kialakítására vonatkozó elképzeléseiket, pontosították a partneregyetemek közötti együttműködés elősegítésének lehetőségeit, áttekintették különböző innovatív pedagógiai módszerekhez kapcsolódó feladatok egymás közötti megosztását, valamint javaslatokat fogalmaztak meg az egyetemek nemzetköziesítésének előmozdításának vonatkozásában.

A megbeszélés során hangsúlyosan jelent meg a hibrid hadviselés referenciatananyag, mint első eredménytermék fejezeteinek összeállítása és a vonatkozó tartalmi elemek pontosítása. Emellett a résztvevők előzetes egyeztetéseket folytattak a hibrid hadviselés oktatását segítő módszertan, valamint a hibrid hadviselés MOOC (Massive Open Online Course) vonatkozásában is.

A munkaértekezlet résztvevőit Mauro D’Ubaldi vezérőrnagy, az olasz szárazföldi haderő Képzési és Kiképzési Parancsnokság Alkalmazott Katonai Tanulmányok Iskolájának parancsnoka, valamint prof. dr. Marcella Costa, a Torinói Egyetem nemzetközi rektorhelyettese fogadta. Torino kulturális értékei közül a résztvevőknek lehetőségük volt idegenvezetéssel egybekötve belülről is megismerni a Palazzo Arsenale, a Biblioteca Reale és az Accademia delle Scienze di Torino épületeit.

Az olasz, izraeli, szlovák, román és skót partnerekkel 2021. november 1-től folyó oktatási, kutatási és mobilitási programelemekből álló „Hibrid projektet” az Európai Unió 369 950 euróval támogatja.