Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökország német tengeralattjárókkal erősíti haderejét

Szöveg: Háború Művészete |  2008. július 24. 18:43

Törökország 6 darab német gyártmányú Type 214 tengeralattjárót vásárol, melyeket helyben fognak megépíteni. Az előzetes tervek szerint az első egység leghamarabb 6 éven belül kezdheti meg szolgálatát.

A szóban forgó típus egy 1700 tonna vízkiszorítású, 62 méter hosszú tengeralattjáró, 27 fős személyzettel. Sebessége eléri a 35km/órát, és képes 366 méterig is alámerülni. A Type 214 nagy hasonlóságot mutat a korábbi Type 209 és Type 212 típusokhoz.

A Type 214 is AIP (air-independent propulsion) meghajtó rendszerrel van felszerelve, melynek segítségével képes akár egy hétig is a víz alatt tartózkodni. Görögország már vásárolt ebből a típusból, melynek első darabja 2 évvel ezelőtt érkezett meg a megrendelőhöz. A fennmaradó hármat már Görögországban építették meg. A hidegebb vizekben kifejlesztett és tesztelt AIP-rendszer nem működött megfelelően a melegebb mediterrán vizekben, ezért bizonyos módosításokat kellett végrehajtani rajta. Dél-Korea is a Type 214 felhasználók sorába tartozik, továbbá Pakisztán is vásárolni szeretne ebből a típusból.