Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Torpedót lőtt ki Irán

Szöveg: FH/honvedelem.hu |  2008. július 10. 14:54

Irán újabb rakétákat tesztelt csütörtökön a Perzsa-öbölben, az ott rendezett katonai gyakorlatozás harmadik napján – közölte internetes oldalán az iráni állami televízió. A perzsa állam szerdán egy nagy hatótávolságú Shahab-3-as rakétát próbált ki. Ez az állami televízió szerint eléri Izraelt és több közeli amerikai támaszpontot is.

A csütörtöki hadgyakorlaton kilőttek egy „szupergyors" torpedót is – közölte az állami televízió. Az ellenséges tengeralattjárókat célzó lőszeren kívül szerepeltek a gyakorlaton a Forradalmi Gárda elit alakulat hadihajóiról kilőtt rakéták is.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter néhány órával az újabb tesztek előtt azt mondta, segítenek szövetségeseiknek megvédeni magukat Iránnal szemben.

Az iráni állami televízió szerint szerda éjjel több nagy és közepes hatótávolságú lövedéket teszteltek, de további részleteket nem árultak el. Szerdán napközben egy nagy hatótávolságú, Shahab-3-as rakéta kilövése okozott nemzetközi aggodalmat. A 2000 méterre is eljutó lőszer eléri Izraelt is.