Történeti áttekintés a magyar hadkiegészítési rendszer kialakulásáról

 
Mátyás király (1458-1490) királyi zsoldos hadserege, a fekete sereg volt az első állandó hadsereg. Hunyadi Mátyás az első, aki megértette és méltányolta azt az előnyt, ami egy mindenkori harckész és nemcsak a veszély esetén hevenyészetten felállított hadsereggel járt. Mátyás halála után a gazdátlanul maradt zsoldossereg feloszlott s az állandó hadsereg kérdése sokáig nem merült fel. Mátyást követően – az állandó török veszélytől szorongatott Magyarországon Zrínyi Miklós költő, hadvezér, hadtudós volt az, aki műveiben megfogalmazta, sőt meg is tervezte az állandó hadsereget.
Hiába dolgozta ki a magyar hadsereg szervezetét, szabályzatát, fenntartásának alapelveit, az nem valósulhatott meg az ősi jogait és kiváltságait féltő nemesség közönye, fásultsága miatt.

Ezek után állandó hadsereg létrehozására Magyarországon akkor adatott meg a lehetőség, amikor Mária Terézia a magyar rendektől kért segítséget a császári birodalom megmentéséhez. A magyar urak 30 ezer újoncot ajánlottak fel, majd azt 21622 főre, hat gyalogezredre módosították. A korabeli gyalogezredek létszáma egyenként a háromezer főt nem haladhatta meg, így a hat új ezredhez 18000 újonc kellett, a többit pedig elosztották a már régebben álló Gyulay – Kökényesdy és Pálffy – ezred kiegészítésére.

A megsegítés fejében a hat új ezred parancsnokait és törzstisztjeit szinte mind a magyarok közül nevezte ki. Így létrejött az állandó magyar hadsereg alapja, amihez hozzávehetjük az 1742-ben megalakított újabb huszár ezredeket is. Megvalósulhatott a magyar rendek 1712-óta tartó törekvése, magyar vezetés alatt álló magyar szellemű katonaság jöhetett létre. Ezek után a magyar gyalog- és huszárezredek felállítása sem volt ritka, köszönhető volt ez a főként derekas helytállásnak az osztrák örökösödési háborúban (1741-1748), a kétéves háborúban (176-1764) és a bajor örökösödési háborúban (1778-1799).
Ezek után a magyar ezredek lendületes gyarapodásnak indultak. A kétéves háborúban már 18 magyar gyalogezred és 10 huszárezred harcolt. A béke megkötése után az ezredek egy részét leszerelték, az állományt szabadságra küldték, vagy áthelyezték, majd amikor szükség volt rájuk, mozgósítással újból felállították őket. Addig is megtartották az évenkénti összeírást az ezredlétszámról.

Az állandó hadseregek hadkiegészítése eleinte az önként jelentkezők toborzásával (szabad toborzás), később pedig főként a megyék, városok által kialakított újoncok besorozásával történt. A hatósági újoncozást az összeíró rendszer 1781-től való alkalmazása jelentősen megkönnyítette. Magyarországon a XVIII. században az országgyűlés tíz évre szabta ki a megyékre, városokra vonatkozó teljes újoncigényt, melynek alapja az ezredek évi újoncigénye volt. Az éves kivetést pedig a megyék osztották szét a községekre.

Természetesen tíz év alatt – a következő újoncállításig – az állomány, különböző okok miatt (elhalálozás, belerokkanás, szökés stb.…) pótlásra szorult. A fogyaték azonnali pótlására az ezredek önállóan, szabad toborzásokat hajtottak végre. Az újoncozás és a toborzás céljaira az országgyűlés minden ezred részére kijelölt néhány megyét – toborzókerületnek. A toborzókerületeket II. József (1780-1790) 1781-ben állandósította. Egy – egy ezred toborzókerületét viszonylag nagy kiterjedésben állapították meg, mivel a népsűrűség, ezen belül a férfilakosság száma alacsony volt. Az újoncok toborzásáról a századparancsnokoknak kellett gondoskodni. 1781-et követően mind a toborzást, mind pedig a hatósági sorozást az ezredek toborzóparancsnoksága végezte. A XIX. század első felében – ekkoriban az osztrák császársággal közösen fenntartott haderőben 15 gyalogezred, 5 gránátos zászlóalj és 12 huszárezred volt magyar legénységgel feltöltve.