Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Továbbra is veszélyesek Kadhafi fegyverei

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 2. 17:57

A volt Kadhafi-korszak fegyverei továbbra is súlyosa veszélyeztetik a líbiai polgári lakosságot amerikai szakértők szerint. Az erre vonatkozó jelentést a Harvard egyetem, valamint a Civic nevű nem-kormányzati szervezet készítette.

Az augusztus 2-án, csütörtökön Tripoliban is nyilvánosságra hozott tanulmány készítői hangsúlyozták, hogy a megdöntött diktátor, Moammer Kadhafi fegyverarzenáljából származó gránátok, aknák, valamint különböző rakéták szakszerűtlen tárolása súlyos kockázatokat jelent a polgári lakosság számára.

A tanulmányból kitűnt, hogy a Kadhafi-érából származó fegyverek jelentős részét szabad területen, de például múzeumokban, sőt magánházakban is tárolják. A szakszerűtlen tárolás miatti esetleges robbanások, valamint a szóban forgó fegyverek ellenőrizetlen terjedése rendkívüli veszélyt jelent – fogalmazott a tanulmányt készítő csoport egyik vezetője. Elmondta, hogy az ország nyugati részén fekvő Dafnija városában például nagymennyiségű fegyvert konténerekben őriznek. Líbia harmadik legnagyobb városában, Miszrátában pedig jelenleg több a fegyver, mint a lakos – tette hozzá.