Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tradíció a hétköznapokban

Szöveg: Nehéz Attila |  2011. december 18. 12:19

A jogelőd megalakulásának 255. évfordulóját ünnepelte a napokban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni 39. Lövészzászlóalja. Az alakulat katonái – az egész nap tartó programok között – megkoszorúzták a dicső elődök nagyerdei emlékművét is.

1595928961
A 39. Lövészzászlóalj állománya reggel a debreceni Kossuth laktanyában az épülete előtt tartott sorakozót, majd dr. Lippai Péter ezredest, a dandár megbízott parancsnok-helyettesét fogadta Vantal Zsolt alezredes. A zászlóalj parancsnoka felidézte a Magyar Honvédség legnagyobb múltú alakulatának 1756-os megalakításától az első világháború végéig tett erőfeszítéseit, szólt a csatatereken elesett több mint húszezer áldozatról. Beszélt az idén februári zászló- és névadományozásról is, amely után az alegység hivatalosan is viselheti az egykori császári és királyi gyalogezred sorszámát.

Vantal alezredes kiemelte, hogy hagyományteremtő céllal idén először a zászlóalj alegységei saját maguk választották meg az Év Katonáit, akik elismerésben részesültek. A zászlóalj-törzsből Páger Péter főtörzsőrmester, a törzstámogató századtól Kása Ferenc törzsőrmester, az 1. századtól Kiss Sándor szakaszvezető, a 2. századtól Udvari Miklós szakaszvezető, a 3. századtól Molnár Attila szakaszvezető, az aknavető szakasztól Kiss Sándor szakaszvezető, míg a logisztikai századtól Tóth Imre szakaszvezető vehette át az e célra megalkotott, sorszámozott kisplasztikát. Ugyanezzel köszönték meg 21 esztendőn át a zászlóaljnál végzett munkáját Frankó Imre őrnagynak, aki hamarosan több éven át tartó külszolgálaton vesz részt.

1595928961
Ezt követően az alakulat épületében leleplezték a 39. Lövészzászlóalj címerét, majd a sportcsarnokban dr. Négyesi Lajos alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet osztályvezetője tartott előadást a 39-es gyalogezred első világháborús cselekedeteiről. Ezt illusztrálandó a Honvédelem és Társadalmi Baráti Kör közreműködésével hagyományőrzők mutatták be az alapításkor, illetve az 1910-es években viselt egyenruhákat. A zászlóalj egy része ezután a Simonyi úton megkoszorúzta a 39-es emlékművet, ahol dr. Lippai Péter ezredes méltatta az alakulat XVIII. századtól napjainkig tett erőfeszítéseit.

Délután a sportcsarnokban sorversenyeken csaptak össze az alegységek. A zászlóalj vezénylő zászlósa, Bódi Imre törzszászlós és Mohácsi Tamás zászlós találták ki a feladatokat, melyek során hol erőre, hol ügyességre volt szükség. A több órán át tartó viadalon a kötélhúzás után alakult ki a végső sorrend: az első helyezettnek járó serleget végül a 3. század katonái vehették át, megelőzve az 1. századot, illetve a zászlóalj törzsszázadát.

1595928962