Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Truman elnök unokája részt vesz a hirosimai és nagaszaki megemlékezésen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 5. 10:10

Részt vesz a Hirosimát és Nagaszakit ért atomtámadás évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezéseken a bombák ledobását 1945 augusztusában elrendelő Harry Truman amerikai elnök egyik unokája.

Az 55 éves Clifton Truman Daniel most először jár Japánban, pénteken az 1945. augusztus 6-i, valamint augusztus 9-i atombomba-támadás túlélőivel találkozott a Tokiói Egyetemen. A néhai elnök unokája megrendülve hallgatta a túlélők beszámolóit a második világháború végnapjaiban történt támadásról.

Egy 72 éves túlélő egyebek mellett arról beszélt Truman elnök unokájának, hogy az atombomba okozta szenvedések nem érnek véget vele: lánya ugyanis pajzsmirigybetegséggel küzd. Egy másik túlélő – egy 79 éves férfi azt mondta, hogy egy amerikai elnök sem kért bocsánatot a „pusztításért", de ezen most már túl kell lépni.

„Együtt tovább léphetünk és egy jobb világot teremthetünk" – mondta megszólalásában a chicagói Clifton Truman Daniel.

Truman unokája Szaszaki Maszahiro békeaktivista segítségével látogatott Japánba.

A most 71 éves Szaszaki a fivére annak a Szaszaki Szadakónak, aki 12 évesen halt meg, miután egy évtizedig küzdött a rákkal a Hirosimára ledobott bomba miatt. Szadako ihlette a híres hirosimai gyermekemlékművet, amely a tragédia gyermekáldozataira emlékeztet.