Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tudatosan – veszélyes környezetben is

Szöveg: MH Katonai Továbbképző Központ | Fotó: az alakulat felvételei |  2024. június 11. 16:46

Az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárság munkatársai 5. alkalommal vehették át okleveleiket a Veszélyes Környezet Tudatosság Tanfolyam elvégzését követően az MH Katonai Továbbképző Központban.

202406_Veszélyes Környezet Tudatosság Tanfolyam_MH_KTK (4)

A tanfolyam célja, hogy – elméleti és gyakorlati foglalkozások nyomán – a résztvevőkben kialakuljon egyfajta önvédelmi mechanizmus. Ez később spontán, vagy erőszakos cselekményből keletkező veszélyhelyzet során segíti a túlélésüket, a környezetükben lévők támogatását, a mentális és fizikai sérülés lehetőségének csökkentését. A tréning további célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a kulturális különbségek negatív hatásaiból adódó veszélyhelyzetek elkerülésére, kezelésére.

A hallgatók mindezek mellett elsajátították az angol nyelvű rádiós hírváltás szabályait, az improvizált robbanóeszközök, aknák elleni védelem, valamint a személyi kimentés-kimenekítés alapjait, megtanulták a térkép és a GPS használatát, illetve felfrissítették egészségügyi ismereteiket. A tanfolyam komplex gyakorlati foglalkozással ért véget. A valósághű szituációkban helytállva át kellett jutniuk legális és illegális ellenőrző ponton, továbbá a fiktív válságövezetben tárgyalásokat kellett lebonyolítaniuk a helyi vezetőkkel. A résztvevők instruktorok felügyelete mellett végezték feladataikat, akik minden esemény után elemezték és értékelték a végrehajtást.

202406_Veszélyes Környezet Tudatosság Tanfolyam_MH_KTK (7)

Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött kereszténységet segítő programokért felelős államtitkára adta át munkatársainak okleveleiket és egyben megköszönte az MH Katonai Továbbképző Központ katonáinak a tartalmas felkészítést. „Köszönöm szépen, hogy ennyi munkát tesznek bele és ilyen elhivatottsággal dolgoznak azért, hogy erősödjünk és képessé váljunk magunkat megóvni.”

Címkéktanfolyam