Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Túlélni és győzni – másokért is tanulnak

Szöveg: Bányász Eszter | Fotó: Schöff Gergely, Jarabik Szonja |  2024. augusztus 21. 16:51

„Túlélni és győzni, ez lesz az egyetemen eltöltött első félévük mottója” – köszöntötte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar elsőéveseit bevonulásuk napján dr. Lippai Péter dandártábornok, a kar dékánja, az egyetem Hungária körúti Campusának dísztermében, augusztus 21-én.

„Önöket először meg kell tanítanunk túlélni, majd pedig győzni. Az első félév során fokozatos lesz a terhelés, és a végére meg fognak lepődni azon, hogy mire képesek. Egymásra lesznek utalva, így a legfontosabb, hogy egy olyan kötelék alakuljon ki önök között, amely segítségével átsegítik egymást a nehézségeken. Ne feledjék, a világ összes hadserege a bajtársiasságra épül” – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Lippai Péter dandártábornok.

20240821_Honvedtiszt_jeloltek_bevonulasa_NKE_SG_009

Apáti Zoltán dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Összekötő Iroda főreferense szintén köszöntötte a több mint százötven újoncot. Mint fogalmazott, a Honvéd Vezérkar számára a tisztképzés kiemelten fontos terület, és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke döntése alapján megkezdődött annak megújítása. Ennek ékes jele, hogy az elmúlt nyáron a különböző alakulatok tizennégyféle szaktanfolyamot hirdettek meg az egyetem honvéd tisztjelöltjeinek, hogy szélesíthessék tudásukat és növelhessék felkészültségüket. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, a gyakorlat előreláthatóan a további években is folytatódni fog.

Végül Szücs Péter ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka is ellátta néhány jó tanáccsal az ifjú honvéd tisztjelölteket. „Egy nagyon speciális egyetemre érkeztek, ahol a kettős jogállásuk miatt több területen, katonaként és hallgatóként is meg kell felelniük. Ez nem lesz könnyű, de nem is lesz nehéz, ha megtanulnak csapatban gondolkodni. Ne feledjék, itt nem csak saját magukért, hanem másokért is tanulnak” – emelte ki a zászlóaljparancsnok.

A bevonulókra az adminisztratív feladatokon – többek között a szerződéskötésen túl – egészségügyi szűrés várt a nap folyamán, illetve megkapták felszerelésüket, egyben a várva várt egyenruhájukat is.