Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Túlterjeszkedéstől tartanak

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2009. március 13. 8:19

Rajko Kuzmanovic, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke megkérte a nemzetközi közösség új boszniai főmegbízottját, hogy ne használja ki a pozíciójából eredő teljhatalmat.

Rajko Kuzmanovic, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke kijelentette, hogy reményei szerint Valentin Inzko, az új főmegbízott “nem úgy fog cselekedni, mint egy nemzetközi protektor antidemokratikus jogkörökkel".

Az elnök arra kérte az osztrák diplomatát, inkább segítse az intézményeket és politikusokat abban, hogy a Bosznia és az Európai Unió közötti közeledés folyamatában teljesíteni tudják az uniós követelményeket.

Az Európai Unió tagállamai szerdán hagyták jóvá Valentin Inzko osztrák diplomata kinevezését az unió boszniai különmegbízottjának posztjára. Miroslav Lajcák helyére került, akit január végén neveztek ki Szlovákia külügyminiszterének.

Csakúgy mint Lajcák, Inzko is kettős tisztséget tölt be: uniós különmegbízott és egyben a nemzetközi közösség boszniai főképviselője. Utóbbi tisztségében a daytoni békeegyezmény végrehajtását ellenőrző, 55 állam képviselőiből álló nemzetközi tanács erősíti majd meg március 25-26-i szarajevói ülésén. Kinevezése csak ezt követően válik hivatalossá.