Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszünetet sürget Srí Lankán az ENSZ-főtitkár

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. május 7. 6:20

Tűzszünet kihirdetését sürgette Srí Lankán Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár, és felszólította a colombói kormányt: egy időre függessze fel a támadást a tamil felkelők ellen, hogy eljuthassanak a segélyek a háborús övezetbe. A világszervezet vezetője telefonon beszélt Mahinda Radzsapaksze Srí Lanka-i államfővel.

Radzsapaksze korábban azzal utasított el minden hasonló megkeresést, hogy a tűzszünet lehetőséget adna a lázadóknak erőik átcsoportosítására.

A kormányerők az ország északi részén, egy szűk tengerparti sávban a helyi lakossággal együtt bekerítették a szakadár fegyvereseket, és úgy tűnik, hogy sikerül győzelmet kivívniuk a több évtizedes polgárháborúban.

Ban az ENSZ székhelyén, New Yorkban újságíróknak számolt be a beszélgetés tartalmáról. Elmondta: felhívta az elnök figyelmét arra, hogy a civil lakosság védelmének, valamint a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartásának kiemelt szerepet kell szánni. Figyelmeztett: a világ figyelemmel kíséri a Srí Lanka-i eseményeket, így a nemzetközi jogsértéseket is. Kérte az elnököt, hogy nehézfegyvereket semmiképp ne vessenek be a tamilok ellen, gondolva a lakosságra.

A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) szakadár szervezet embereinek lehetővé kell tenniük, hogy a térségben ragadt mintegy 50 ezer civil elhagyhassa a háborús övezetet, és le kell állítaniuk az erőszakos toborzásokat is – tette hozzá a főtitkár.

A lázadók közölték szerdán, hogy a harcok miatt naponta több száz civil hal meg a háborús övezetben. Szóvivőjük elmondta, hogy a kormányhadsereg korábbi ígérete ellenére továbbra is tüzérségi és légierővel támad. Ezenkívül kilenc ember éhen halt a térségben az utóbbi napokban – tette hozzá.

Az LTTE 1972 óta harcol a kisebbségben lévő tamilok független államáért, amelyet az Indiától délkeletre fekvő szigetország – a volt Ceylon – északkeleti részén akar létrehozni. A csaknem négy évtizede tartó harcok már legalább 70 ezer halálos áldozatot követeltek.