Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új alkotásokkal gazdagodott a laktanya

Szöveg: Demeter Ferenc |  2010. szeptember 17. 13:50

Az MH Bakony Harckiképző Központban ünnepi állománygyűlésen adták át Nesó Sándor népi iparművész két alkotását a napokban. A Kossuth Lajost, és a várpalotai Thuri várat ábrázoló fafaragások a laktanya főbejárata mellé, kiemelt helyre kerültek.

Az alakulat napján, a  Kossuth laktanya névadójának fala előtt zuhogó eső fogadta az ünneplő állományt és a meghívott vendégeket. A meglehetősen rossz időjárás miatt a rendezők a tervezett programból kényszerűségből sokat elhalasztottak.

Az ünnepség első részében ismertették azt az adománylevelet, amelyet Fürst Tamás ezredes, az MH Bakony Harckiképző Központ parancsnoka, és az adományozó, Nesó Sándor írtak alá. A levélben kifejtették, hogy a társadalom elismeri azt a munkát, amit a magyar katonák napjainkban a honvédelemért tesznek: a katonák szolgálati feladataikat az országban és a nemzetközi környezetben, sokszor nehéz körülmények között végzik, ezért megérdemelnek minden tiszteletet és megbecsülést. A művész a Kossuth laktanya fennállásának 208. évfordulóján, ami egyben az alakulat napja is, a kollektíva iránti tiszteletének a jeleként az alakulatnak két faragott képet adományozott. A várpalotai laktanya Kossuth Lajos nevét, 1952-óta viseli – emelték ki az okiratban.

1595907604
 

Az adományozó levélben mottóként, Kossuth 1892. július 27-én írt vallomását rögzítették: „Én a múltamban a jövőért turkálok! (…) A magyaroknak tisztán, mocsoktalanul fel kell mindig és mindenben tartania nemzeti jellegének sajátos zománcát, de ezt fenntartva, európai színvonalon kell állnia a magyar műveltségnek!"

Az adományozó levél felolvasását követően a művész, a laktanya parancsnoka és Várpalota város polgármestere vágták át a nemzeti színű szalagot, felavatva ezzel az új emlékművet. Ezt követően az emléktáblán a honvédség, valamint a város társadalmi szervezeteinek képviselői helyezték el a koszorúikat.

Fürst Tamás ezredes ünnepi beszédében köszönetet mondott a művésznek a felajánlásáért és a katonák iránt mutatott bizalomért. A laktanyában szolgálók nevében megígérte: a bizalomnak és a tiszteletnek a katonák a jövőben is meg fognak felelni. Külön köszönetet mondott Német Árpád polgármesternek azért a támogatásért, amit az emlékmű kialakításáért és a laktanyáért tett az elmúlt években. Az ünnepség végén a parancsnok, a várpalotai katonák nevében emléktárgyat adományozott a leköszönő polgármesternek.

1595907604
1595907604
1595907605

Fotó: A szerző felvételei

Címkékévforduló