Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új eszköz, új szemlélet

Szöveg: Szemenyei Ákos szakaszvezető | Fotó: Farkas Zsanett őrvezető és a szerző felvételei |  2023. február 13. 7:18

Lynx szakmai napot rendeztek Hódmezővásárhelyen Molnár Zsolt ezredes, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár parancsnokának kezdeményezésére.

06_nyito

Ahogy azt a hódmezővásárhelyi kiképző század mottója is jelzi – „Új eszköz, új szemlélet” – az elsőként ennél az alakulatnál rendszerbe állítandó gyalogsági harcjármű, a Lynx „tudásának" és képességeinek maximális kiaknázása új szemléletű kezelői és harcoló állományt, de fegyvernemek közötti hatékony, szoros együttműködést is kíván.

A szakmai napon elméleti előadások során a résztvevők bepillantást nyerhettek az újonnan megalakult dandár felépítésébe, rendeltetésébe, a folyamatban lévő és tervezett feladataiba, majd a Lynx gyalogsági harcjármű képességeit, paramétereit, technikai adatait, pusztító és védelmi rendszereit, mozgástulajdonságait ismerhették meg tüzetesebben, majd a technikai bemutatón a meghívott állománynak – kiképzett szakállomány közreműködésével – lehetősége nyílt testközelből is szemügyre venni az eszközt.