Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új járőrhajót tesztel a francia haditengerészet

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2012. március 24. 18:36

A francia haditengerészet március 19-én, hétfőn állította rendszerbe az új, L´Adroit névre keresztelt járőrhajóját, melyet számtalan technikai újítással láttak el. A Gowind-osztályú OPV (Offshore Patrol Vessel) hajó a DCNS fejleszti és gyártja, a L´Adroit az osztály első képviselője.

A haditengerészet hivatalosan 2011. október 21-én vehette át a hajót, melynek hároméves tesztelése a közeljövőben veszi kezdetét.

A tesztperiódus alatt a hajó többek között bizonyíthat a drogcsempészek elleni küzdelemben, a környezetvédelemben, kutató-mentő és humanitárius feladatokban.

A tervek szerint a hajó évente 220 napot tölt majd a tengeren, személyzetei négy hónapos váltásban teljesítenek majd szolgálatot. Az automatizálásnak köszönhetően a hajó személyzete 30 fő, ezen felül 30 utast is szállíthat. Hossza 87 méter, hatótávolsága 8 000 tengeri mérföld, maximális sebessége 21 csomó, egyhuzamban három hetet képes a tengeren eltölteni. A hajó fedélzetére helikopterek és robotrepülőgépek is le tudnak szállni.

A DCNS cég még 2006-ban jelentette be a Gowind-osztály programjának indulását, a hajócsalád négy változatban lesz elérhető.