Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új nevet kapott Mianmar

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 25. 11:06

A Burmából lett Mianmar mostantól Mianmari Államszövetség Köztársasága – döntött a katonai junta. Új zászlót és himnuszt is kapott az ázsiai ország. Az 1962 óta hatalmon lévő junta 1989-ben változtatta meg az ország nevét az angol Burmáról Mianmarra. A junta arról nem tett említést, hogy miért tartotta szükségesnek a változásokat.

A mianmari katonai junta megváltoztatta az ázsiai ország zászlaját, himnuszát és hivatalos elnevezését, két héttel azelőtt, hogy Mianmarban húsz év elteltével először választásokat tartanak – számolt be vasárnap a csütörtöki döntésről az állami média. Az ország új neve Mianmari Államszövetség Köztársasága, a korábbi Mianmari Államszövetség helyett.

Az 1962 óta hatalmon lévő junta 1989-ben változtatta meg az ország nevét az angol Burmáról Mianmarra, egy évvel azt követően, hogy leverték a katonai kormányzás elleni megmozdulásokat, és egy esztendővel azt megelőzően, hogy az országban legutóbb parlamenti választásokat tartottak. A demokráciáért harcoló Aung Szan Szú Kji ellenzéki vezető pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) nyerte meg a választásokat, de a junta nem ismerte el a voksolás eredményét.

Az új mianmari zászlón fölül egy vízszintes sárga sáv húzódik, alatta egy sötétzöld, majd legalul egy vörös. A lobogó közepén egy fehér csillag látható.

A kormányzat nem adott magyarázatot arra, hogy a színek és csillag minek a jelképei. A junta arról sem tett említést, hogy miért tartotta szükségesnek a változásokat.