Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra az alma mater falai között

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. október 4. 6:47

A varsói Jarosław Dąbrowski Katonai Műszaki Akadémia (lengyelül Wojskowa Akademia Techniczna im. Jarosława Dąbrowskiego - WAT) Kibernetika Kar 40 évvel ezelőtt végzett hallgatói szeptember 22-25. között Lengyelországban ismét találkoztak.

DSC_3758

A négy évtizeddel ezelőtt végzett évfolyamnak tizenkét magyar katona hallgató is tagja volt, akik közül többen részt vettek az idei találkozón.  A rendezvény „főhadiszállása” a Varsótól északra található Dwór Klembów Hotel volt, ahonnan két buszos kirándulást is tettek, egyebek mellett megnézték a modlini erődöt és az egykori iskolát is.

Az alma mater falai között a kibernetika kar dékánja, dr. ZdzisławTarapata az elmúlt időszak WAT-ot és a kibernetika kart érintő legfontosabb eseményeiről tájékoztatta a találkozó résztvevőit. Elmondta: 2023-ban a kar alapításának 55. évfordulójára készülnek.

Az iskolai látogatás végén a magyar delegáció tagjai egy dísztőrt adtak át a dékánnak.

A többnapos rendezvény végén az egykori osztálytársak megállapodtak abban, hogy a következő, jövőre esedékes találkozót Egerben tartják.