Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra az Orczy-kertben Szent László szobra

Szöveg: Csikány Tamás dandártábornok | Fotó: Szilágyi Dénes |  2021. július 25. 15:53

Helyére került a lovagkirály, Szent László szobra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán. Lestyán Goda János szobrászművész alkotása az Orczy-kertben, a Campus körúton, az Oktatási Központ mellett kapott helyet.

1_szent_laszlo_szobor_2021-2

„Két új szobor a Ludovika kertjében. Vasárnap délelőtt házi ünnepség keretében avatják fel a Ludovika Akadémia kertjében Oláh Sándor negyedéves képzőművészeti főiskolai növendék két szobrát: a négyméteres Szent Györgyöt ábrázoló lovasszobrot és a 3.8 méter magas Szent László szobrot. A fiatal paraszti származású erdélyi tehetséget a Ludovika Akadémia parancsnoksága bízta meg a két szobor megmintázásával és munkáját a Képzőművészeti Tanács elfogadta” – adta hírül az Újság című napilap 1939. május 11-én. A lovasság és a gyalogság védőszentje mellett a következő évek során a parkban helyet kapott Szent Borbála, a tüzérek és Szent Kristóf, a gyors csapatok patrónusa is. A négy szobor a második világháború után különböző helyekre került, ma is közterek dísze.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalakulásától kezdve az egykori Ludovika Akadémia szellemiségének azon elemeit tekinti alapértékének, melyek a köz szolgálatát, a hazaszeretetet tartja a legfontosabb követendő eszménynek. E szellemiség tárgyiasult elemei azon szobrok, festmények, műalkotások, melyek egykor a Ludovika épületeinek és parkjának díszei voltak. Ennek jegyében került talapzatára a ma Sümegen álló Szent László szobor másolata, ha nem is eredeti helyére, ahol most a Ludovika kávézó terasza található, hanem a park egy olyan pontján, ahol nap mint nap sokan láthatják majd. Reméljük ez a hely a jövőben méltó helyszíne lesz a fegyvernemi nap ünnepségének is, s talán nem oly soká a gyalogosok, lövészek zarándokhelyként fogják tisztelni. Az egykori szoborállítók akaratának megfelelően.

A szobor felállításáért köszönet jár Sümeg városának, hogy lehetővé tették a másolat elkészítését és Lestyán-Goda János szobrászművésznek a mű megalkotásáért. Nem beszélve az ötletgazdáról és a megvalósításban résztvevő minden kollégámról …

Forrás: uni-nke.hu