Ünnepi állománygyűlés október 23-a tiszteletére
Szöveg: Szilágyi Lászlóné szds. | 2010. október 25. 13:36Várpalotán, „Jó szerencsét” Művelődési Házban, október 22-én tartotta az 1956-os forradalom kitörésére emlékező ünnepi állománygyűlését MH Bakony Harckiképző Központ.
Az ünnepi állománygyűlés a csapatzászló és az alakulat zászlajának bevonulását követően a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd dr. Burai Gézáné, a Helyőrségi Művelődési Otthon intézményvezetője idézte fel az 1956-os eseményekhez fűződő történelmi fordulatokat, azok máig ható jelentőségét, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának körülményeit.
Az ünnepi beszédet követően Fürst Tamás ezredes, az alakulat parancsnoka elismeréseket és jutalmakat adott át, majd a Honvéd Együttes színvonalas előadását hallgathatták meg a jelenlévők.
A katonai szervezettel együtt ünnepeltek a várpalotai intézmények, a környező települések önkormányzatának képviselői, valamint a társfegyveres szervek és együttműködő társadalmi szervezetek vezetői is.
A rendezvény a Szózat meghallgatásával zárult.