Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ütőképesebbé válnak az orosz páncélos erők

Szöveg: Háború Művészete |  2008. január 8. 8:40

Jövőre az orosz hadsereget új harckocsikkal szerelik fel, amelyek képességei állítólag felülmúlják a jelenleg elérhető harckocsik bármelyikét. A tank új alvázzal, motorral és meghajtással rendelkezik. Természetesen a tűzerőt is növelték, új fegyverrendszereket integráltak, s az elektronikus eszközök terén lévő lemaradást is sikerült behozni, azaz a jármű teljesen új célfelderítő és tűzvezető rendszereket kapott.Az új tankokat nagyon várják már, amelyek gyártása idén kezdődik az Uralvagonzavod üzemben.

Az új tank, amelynek hivatalos nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, ám valószínűleg T-95-nek hívják majd, tornyában nem fog személyzet tartózkodni, ugyanakkor az ágyú automata töltőjét, illetve az éjjel és nappal is üzemelő különböző felderítő műszereket is itt helyezték el. A háromfős legénység egy különálló „kapszulában" helyezkedik el, növelve a túlélés esélyeit. Hasonló megfontolásból ezt a kapszulát vastag lemezzel választották a lőszert tároló résztől. Az egyelőre csak Objekt 775 néven emlegetett tank tömege eléri az 50 tonnát, méreteiben pedig a T72, T-80, T-90 tankokhoz hasonlít. A toronyba egy sima csövű, 132 vagy 152 mm-es ágyú kerül.

1595871563
Egyes híradások szerint 2007 szeptemberében Szaúd-Arábia típus megnevezése nélkül egy új orosz tankot kért tesztelésre. Feltételezések alapján azonban itt inkább a T-90-ről van szó, mintsem a radikálisan új T-95-ről. A T-95 tesztjeit a tervek szerint még idén lezárják.

A másik új orosz tankról, az Objekt 640-ről, ismertebb nevén a Black Eagle-ről időközben szinte semmit sem hallani. Az omszki székhelyű Gépipari és Szállítási Tervezőiroda a típust először és utoljára 1999-ben egy omszki fegyverkiállításon mutatta be. Ez a típus is új tervezésű alvázzal és toronnyal rendelkezik, amelyben azonban személyzet tartózkodik.

A személyzet nélküli torony koncepcióját egy másik járműben, a szintén az Uralvagonzavodnál gyártandó BMPT-ben alkalmazzák.

Az első ilyen járműveket, amelyeket szerényen csak Terminátornak becéznek, 2010-ben adják át a hadseregnek.

A Terminátort már idén elkezdik gyártani, azonban erre az évre csak két jármű elkészítését tervezik. A tervezés során felhasználták a csecsenföldi hadjáratok tanulságait is. A BMPT elsődleges feladata a harckocsik támogatása lesz. A jármű T-72-alvázon alapszik, természetesen páncélzatát növelték. A toronyban lévő fegyverrendszerek egyaránt alkalmazhatóak légi és szárazföldi célok ellen, beleértve a nem páncélozott, illetve közepes páncélvédelemmel ellátott célokat is. A célok pusztításáról két 30 mm-es 2A42 automata gépágyú, egy koaxiális 7,62 PKTM géppuska és négy lézerirányítású Kornet rakéta gondoskodik. A rendszer előnye, hogy az egyes fegyverek más-más irányba nézhetnek, így egyszerre több cél is támadható. A személyzet három fő, az irányzó és a parancsnok külön-külön éjjel is üzemelő felderítőrendszerrel rendelkezik.