Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget ért a kiképzés…

Szöveg: VJ |  2008. október 3. 11:27

Az MH Központi Kiképző Bázis kéthavonta fogadja a szerződéses legénységi állományúak csoportjait az alapkiképzés megkezdése céljából és ennek megfelelő a kibocsátás rendje is. Október 2.-án ezúttal a július elején bevonult katonák 75 fős csoportja búcsúzott a három hónapig otthont és élményeket adó bázistól.

Fontosnak tartotta a rendezvényen való részvételt Michele Fasciano ezredes, olasz katonai attasé, az attasétestület doyenje, csakúgy, mint a HM, HMHVK, MH ÖHP képviselői, a MH KKB és az MH KPTSZI vezetői, személyi állománya és nem utolsó sorban a családtagok, barátok népes csoportja.

Búcsúztató beszédében Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy hangsúlyozta a kiképzés, kiképzettség fontosságát a katonai szolgálat, ezen belül a missziós feladatok ellátása során, s kifejezte reményét az iránt, hogy a bázison eltöltött hónapok hozzájárultak ahhoz, hogy a bevonuláskor még nem kellően motivált katonák is egyre erősödő tudatossággal illeszkednek be a katonai szolgálat rendszerébe.

Mint korábban, ezúttal is sor került a kiképzésben legjobb eredményt elért katonák elismerésére, és hagyományosnak mondható az is, hogy az elismerések átadásában közreműködnek az elöljáró szervek és a fogadó alakulatok képviselői. Az ünnepség a felsorakozott állomány díszmenetével fejeződött be.

1595880639