Végjáték

Minderről, illetve az 1848/49-es forradalom és szabadságharc utolsó hónapjainak egyéb fontos eseményeiről a korszak elismert szakértőjével, dr. Hermann Róbert történésszel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettesével beszélgettünk.

Buda visszavívása után Görgei Artúr tábornok az orosz főerők beérkezéséig a szövetségese nélkül sebezhetőnek vélt osztrák császári hadsereg legyőzését tűzte ki célul. Az erőviszonyokat figyelembe véve mennyi realitása volt ennek az elképzelésnek?

A magyar hadvezetés nem rendelkezett pontos információkkal sem a császári, sem pedig a velük szövetséges cári haderő méreteiről. Így utólag nézve, a létszámviszonyok ismeretében szerintem kevés esélye volt annak, hogy a honvédsereg olyan mértékű győzelmet arasson az osztrákokkal szemben még az orosz főerők beérkezése előtt, amely a szabadságharc további menetére magyar szempontból kedvező hatást gyakorol. Haynau legalább 15–20 ezer fős túlerővel rendelkezett; számolhatott például azzal a cári hadosztállyal is, melyet Fjodor Szergejevics Panyutyin altábornagy parancsnoksága alatt még májusban küldött az orosz fővezér, Ivan Fjodorovics Paszkevics tábornagy Bécs védelmére. A támadás megindítása előtt persze a magyar oldal tervbe vette a honvéd fősereg megerősítését. Erre két mód kínálkozott: a délvidéki hadműveletek sikeres befejezése esetén az ott nélkülözhetővé váló erőket lehetett volna északra vezényelni, illetve a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon 1849 májusától több helyszínen szervezett tartalékhadtest bevetése jöhetett még szóba. Végül azonban gyakorlatilag egyik eshetőség sem érett realitássá.

További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 16-án, pénteken megjelent számában!