Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Venezuela megkapta az első K-8-as kiképző-harci gépeket

Szöveg: JETfly |  2010. március 16. 12:11

A venezuelai légierő a napokban vehette át az első 6 kínai-pakisztáni fejlesztésű K-8 (JL-8) Karakorum kiképző-harci gépeket. A szerződésben foglaltak szerint Venezuela még ez év végéig átveheti mind a 18 megrendelt példányt. Az első hat K-8-assal együtt a technikai kiszolgálást segítő berendezések és felszerelések is megérkeztek.

A repülőgép fegyverzetéhez egy, a törzs alá függeszthető 23 mm-es gépágyú konténer, valamint az 5 felfüggesztési ponton (négy a szárnyak alatt és egy a törzs alatt) elhelyezhető levegő-levegő rakéták, nemirányítható rakéták és 200-250 kg-os bombák tartoznak. A kiképző-harci gépet már 13 ország rendszeresítette, többek között Bolívia, Egyiptom, Ghána, Burma, Pakisztán, Kína, Sri Lanka, Szudán és legutóbb Venezuela.

Technikai adatok:

Hossz: 11,6m

1595898611

Magasság: 4,21 m

Fesztáv: 9,63 m

Hatótávolság: 2250 km

Max. sebesség: 800km/h

Üres tömeg: 2687 kg

Max. felszálló tömeg: 4330 kg

Hajtómű: 1x Garrett TFE731-2A-2A