Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Versmondó versenyt rendez a Katolikus Tábori Püspökség

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. november 2. 8:59

Idén is megrendezi - immár tizennegyedszer - versmondó versenyét a Katolikus Tábori Püspökség a Honvédelmi Minisztériumban, illetve a Magyar Honvédségnél szolgálatot teljesítők 11-15. éves gyermekei részére.

KTP - logo

A versenyt december 5-én, 17:30 órától tartják a HM Katolikus Tábori Püspökség épületében. A zsűri tagjai Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára (a zsűri elnöke); Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka; Kovács Gábor Dénes színészpedagógus, a Magyar Cirkusz és Varieté Képzési főigazgatója; Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész; valamint Zsuffa Tünde író, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke lesznek.

A hagyományoknak megfelelően a versenyzőknek idén is két költeményt kell előadniuk. A kötelező vers Pilinszky János A fényességes angyal is című költeménye, míg a szabadon választott versek listája itt érhető el.

A versenyre november 30-ig lehet jelentkezni a Katolikus Tábori Püspökség honlapján megtalálható  adatlap kitöltésével és a [email protected] címre történő beküldésével.