Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vérüket adják

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. április 8. 8:09

Az országos átlagnál kimutathatóan nagyobb arányban jelentkeznek véradásra a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses katonái, valamint közalkalmazottai. Az Országos Vérellátó Szolgálat szegedi régiójának három megyéjében − Bács-Kiskunban, Békésben és Csongrádban − tavaly összesen 2130 egység vért vettek le a laktanyákban. Április első napjaiban az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában várták az önkéntes véradókat a vérellátó központ munkatársai.

A katonákban még sosem kellett csalódniuk az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársainak: a laktanyákban szervezett véradásokra mindig tömeges a jelentkezés. Április 2-án Szolnokon például hetvennyolcan, Hódmezővásárhelyen pedig hatvanan vettek részt véradáson.

1595934011
Dr. Szekeres Veronika, az Országos Vérellátó Szolgálat szegedi régióigazgatója a honvedelem.hu-nak elmondta, hogy példaértékű a katonák aktivitása: közülük sokan a lehetséges összes véradáson részt vesznek, így három-négy alkalommal is „találkoznak" velük évente. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra például kéthavonta települnek ki a vérellátó szolgálat munkatársai – tavaly 630 egység vért adtak a kecskeméti katonák.

Szentesen negyedévente van véradás, itt a tavalyi eredmény 600 egység volt. Hódmezővásárhelyre pedig szinte havonta járnak, a Zrínyi Miklós Laktanyában 2011-ben 900 egység vért gyűjtöttek be.

Dr. Szekeres Veronika hangsúlyozta: mivel a katonai alakulatoknál jó fizikumú, egészséges fiatalemberek teljesítenek szolgálatot,  köztük a véradásra alkalmatlannak minősítettek száma is lényegesen kisebb az országos átlagnál: úgy 8-9 százalék körül van évente. A főorvos asszony fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az ország vértartalékai jelenleg az elvárt szinten vannak, csupán a ritka, 0 Rh negatív vérből van egy kicsivel kevesebb a szükségesnél.

Hazánk vérkészletéről a www.ovsz.hu honlapon lehet tájékozódni.

 
1595934012
 
1595934012

 
 Fotó: Búz Csaba hadnagy és a szerző