Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezérkarfőnöki látogatás Németországban

Szöveg: HVK | Fotó: Steve Eibe |  2024. március 1. 6:58

Carsten Breuer vezérezredes, a Német Haderő főszemlélőjének meghívására Berlinbe látogatott dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, hogy elsősorban közös kiképzésekről tárgyaljanak.

20240301_vkfnemetorszag_01

A két ország haderejében típusazonos fegyverzettechnikai eszközök jelentik az alapját azoknak a felkészítéseknek, amelyek intenzitásának fenntartásáról és további kiszélesítéséről egyeztettek a vezérkarfőnöki megbeszélésen. Böröndi vezérezredes meglátogatta a Német Haderő tüzér iskoláját Idar-Obersteinben, valamint annak Baumholderben található lőteret is. Ebben a tanintézményben a német katonák mellett más szövetséges hadseregek tagjai, köztük magyar katonák is részt vesznek olyan felkészítéseken, mint például a tűztámogató, az összhaderőnemi tűzmegfigyelő, vagy az előretolt repülésirányító képzés. A tüzér kiképző központban ismertették az iskola feladatrendszerét és felépítését, a Német Haderő tüzér képességét és fejlesztési irányát. Végül a KMW+Nexter Defense Systems képviselői bemutatták az EuroPULS rakéta sorozatvető rendszert.

20240301_vkfnemetorszag_03