Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezető dandár

Szöveg: Piroska György zászlós |  2012. március 23. 15:53

A hagyományoknak megfelelően idén tavasszal is megkezdődött az MH 5. Bocskai István Lövészdandár gép- és harcjárművezető állományának vezetési kiképzése. A felkészítés szervezését, biztosítását és levezetését a Logisztikai Zászlóalj végezte.

Március 5-én a frissen beosztásba helyezett állomány szakalapozó képzése nyitotta meg a sort. Ezen 39 fő szerzett nyolc különböző típus kezeléséhez nélkülözhetetlen alapismereteket.
A hét második felében már a gyakorló vezetők kerültek a középpontba. Közülük ötvennyolcan részesültek átképzésben tizennégy járműtípusra.

A vezetés gyakorlati fogásait először a hajdúhadházi gyakorlótéren kijelölt pályán sajátíthatta el a kijelölt állomány. A kiképzés március 22-23-án nagy távolságú vezetési gyakorlattal folytatódott − ezt 187 vezető hajtotta végre tizennyolc típuson, összesen harmincnyolc technikai eszköz bevonásával.

1595933145
 
1595933145