Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Világpremierre készül a Honvéd Férfikar

Szöveg: Szűcs László |  2011. május 6. 7:46

Két lemezbemutató koncertre is készül a Honvéd Férfikar. A Honvéd Együttes világhírű férfikara június 13-án a budapesti Festetics-palotában Liszt Ferenc zongorakíséretre komponált világi férfikari műveit, míg június 26-án, a Villányi úti Szent Imre templomban Liszt Szent Szaniszló oratóriumát mutatja be. Az albumokat a koncertek napjától tudják megvásárolni az érdeklődők.

A XIX. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, Liszt Ferenc 200 esztendővel ezelőtt, 1811-ben született. Az évforduló alkalmából 2011-et Liszt emlékévnek nyilvánították. A jubileumra természetesen a Honvéd Együttes keretében működő, világhírű Honvéd Férfikar is készül.

Mint azt Strausz Kálmán művészeti vezető, vezető karnagy a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a férfikar két új lemezzel, valamint az albumokat bemutató koncertekkel szeretne megemlékezni a két évszázaddal ezelőtt született zeneszerzőről, Liszt Ferencről.

Az egyik lemez valójában dupla album, amelyen Liszt Requiem című műve, valamint a Szent Szaniszló oratórium is hallható. Előbbit tavaly októberben vették fel a Pécsi Székesegyházban, míg az oratórium stúdiófelvételei december-januárban készültek el.

A Szent Szaniszló oratórium Liszt Ferenc be nem fejezett zeneműve, a kilencven perces torzót még soha nem mutatták be egy egységes műként, így a Honvéd Férfikar június 26-i, a Feneketlen-tónál található Szent Imre templomba tervezett előadása világpremier lesz – tudtuk meg Strausz Kálmántól.

A vezető karnagy hozzátette: Szent Szaniszló Lengyelország védőszentje, koporsója a mai napig a krakkói vár székesegyházában található meg. Éppen ezért a koncerttel Lengyelország Európai Uniós elnöksége előtt szeretnének tisztelegni. A lengyelek az év második felében váltják Magyarországot az EU Tanácsának soros elnöki tisztségében.

Mivel a Szent Szaniszló oratórium nemcsak férfikari, hanem vegyeskari tételeket is tartalmaz, a másfél órás előadáson a negyventagú Honvéd Férfikar mellett a Budapesti Stúdió Kórus hölgytagjai is fellépnek. Az este fél nyolckor kezdődő előadásra több száz érdeklődőt várnak.

Nemcsak a hónap végén tart lemezbemutató koncertet a Honvéd Férfikar – mondta Strausz Kálmán. Június 13-án, 19.30 órától a Belvárosban, a Pollack Mihály tér és a Bródy Sándor utca sarkán található Festetics-palota tükörtermében is fellépnek, ahol Liszt Ferenc zongorakíséretre komponált világi férfikari műveit adják elő. A koncerten elhangzik egyebek mellett a Négy elem című negyven perces mű is, amelyet eddig még csak nagyon ritkán adtak elő. A Honvéd Férfikart Bizják Dóra zongoraművész kíséri majd – tette hozzá a vezető karnagy, akitől megtudtuk azt is, hogy az énekesek több hónapja készülnek e két koncertre.

Fotó: Archív