Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Virtuális barangolás az amerikai légierő múzeumában

Szöveg: JETfly |  2010. november 24. 19:22

Az amerikai légierő múzeuma a közelmúltban indított útnak egy fejlesztést, melynek köszönhetően a repülés szerelmesei akár otthonról, saját számítógépük monitorán keresztül is bepillantást nyerhetnek az USAF múzeumába. A 360 fokos panorámaképeknek köszönhetően virtuális sétát tehetünk például a kiállított elnöki különgépek mellett, de megtekinthetjük majd a légierő különböző korszakait bemutató galériákat is.

A jelenleg rendelkezésre álló „bebarangolható" terület körülbelül a múzeum felét öleli fel egyelőre, de a fejlesztők folyamatosan bővítik majd a virtuális teret.

A múzeum igazgatójának elmondása szerint a fejlesztés azok számára is elérhetővé teszi az USAF történetének és repülőgép típusainak bemutatását, akiknek nincs lehetősége felkeresni az Ohio állambeli Wright-Patterson légibázis területén található múzeumot.

A tervek szerint, ha elkészül a múzeum teljes virtuális lefedettsége, akkor összesen 92 darab „csomópontot" fog tartalmazni, melyek elnavigálják majd a látogatókat az egyes területekre. Mindegyik csomópont 307 darab fotóból áll, de a fejlesztők tervei szerint az egyes repülőgéptípusok adatlapjait, részletesebb leírását, valamint további oktatói eszközöket is elérhetővé kívánnak tenni az oldalról.

A múzeum virtuális bemutatójának első fázisa már hozzáférhető, ebben megtekinthető az Air Park, illetve a Memorial Park, de betekinthetünk az elnöki és a kutatási-fejlesztési galériába is. Az USAF kezdeteit bemutató galéria várhatóan november végétől lesz elérhető.
Virtuális túránkat az alábbi linkre kattintva kezdhetjük meg: http://www.nationalmuseum.af.mil/virtualtour/index.asp